ID

2103

Szerző

Jankovics József

Címszó

Tolhopff, Johannes

Alcím

Dolhopff, Tolkopf; Kemnat, 1440 k.–Regensburg 1503. ápr. 26.

Szócikk

Csillagász. Iskoláit 1465-ben Lipcsében kezdte, ahol később maga is tanított, majd az újonnan alapított ingolstadti egyetemen lett professzor, 1473–75-ben pedig rektor és dékán. Az asztrológia és az asztronómia mellett matematikával, később irodalommal is foglalkozott. Már Lipcsében megismerkedhetett →Johannes Regiomontanusszal, aki 1466–67-ben tartott ott csillagászati előadásokat az égitestek mozgásairól. ~ 1475 k. Rómában összeállított egy táblázatot a bolygók mozgásáról De motibus coelestium mobilium (BAV, Cod. Vat. Lat. 3103) címmel, s azt IV. Sixtus pápának ajánlotta; e számításainak alapjául a római délkört használta.

1480-tól Hunyadi Mátyás asztrológusa, Regiomontanust követve a sorban. A király 1480. máj. 3-án Budán kelt levelében kérte Ernő szász választófejedelmet és Albrecht herceget, hogy hűséges tanácsosát, ~ mestert, asztronómusát ne fosszák meg lipcsei tanári fizetésétől arra az időre, amíg Mo.-on tartózkodik.

Mátyásnak 1480-ban dedikált Stellarium c. művében a Nap, a Hold és a bolygók helyzetének és mozgásának kiszámítását végezte el, 49 000 évre előre jelezve a főbb adatokat. Számításaihoz a budai meridiánt vette alapul, s a bolygók helyzetét az 1463-as év szerint adta meg. Műve még nem haladta meg a ptolemaioszi világképet, de már magán hordozta Regiomontanus hatásának nyomait. A korvinát ma a wolfenbütteli Herzog August Bibliothekban őrzik (jelzete: Cod. Guelf. 84.1 Aug 2°). A herceg 1618-as bejegyzése szerint Sophia braunschweig-ansbachi hercegnő ajándékozta kedves unokafivérének.

~ a Stellariumért magyar nemességet kapott Mátyástól. Nemeslevele 1480. okt. 20-án kelt Zágrábban, érdemeiként csillagászati tudását, valamint a törökkérdésben adott jó tanácsait jegyezték fel. Címerképében Janus, a kétarcú pogány isten és a vízöntő képe látható.

1481-ben vlsz. búcsút mondott Mo.-nak, 1484-ben mint forchheimi préposttal, 1485-től mint regensburgi kanonokkal, 1493-ban pedig mint mockersdorfi plébánossal találkozhatni nevével.

Regensburgban megismerkedett a tudós társaságok szervezésével foglalatoskodó Konrad Celtisszel, az ő levelezésében maradt fenn ~ tíz levele. Celtis mintájára antik auktorok kiadására készült, Ptolemaiosz művét, Ovidius Fastijának megjelentetését tervezte.

~ot a regensburgi dómban temették el.

Művek és/vagy kiadások

Analecta nova ad historiam renascentium in Hungaria litterarum spectantia, ed. Eugenius Ábel, Stephanus Hegedűs, Bp., 1903.

Irodalom

Hans Rupprich, Der Briefwechsel des Konrad Celtis, München, 1934; Ernst Zinner, Leben und Wirken des Johannes Müller aus Königsberg, genannt Regiomontanus, Osnabrück, 21968; Csapodiné Gárdonyi Klára, Tolhopff János, Mátyás király csillagásza, MKsz, 1984; Viskolcz Noémi, Corvinák Bécsben a 16–18. században, MKsz, 2008; Zsupán Edina, A wolfenbütteli corvinák kutatásáról, MKsz, 2008.

 

Így idézd:

Jankovics József. „Tolhopff, Johannes”. In Magyar művelődéstörténeti lexikon: Középkor és kora újkor, 12, szerkesztette Kőszeghy Péter és Tamás Zsuzsanna, 76–77. Budapest: Balassi Kiadó, 2011. http://mamul.btk.mta.hu/MAMUL_SZERK/mamul_view.php?editid1=2103. (Az online verzió ingyenes regisztráció után hozzáférhető.)

Szóljon hozzá!