A Zsolnáról Nagyszebenbe származott festő, Jeremias Stranovius (–1702) két fia az apa mesterségét folytatta. Míg ifjú Jeremias (–1729) élete végéig Szebenben piktorkodott, öccse, a külföldön elhíresült Tobias külországi tanulmányútját követően valószínűleg soha sem tért vissza szülőföldjére.

A madár-, virág és gyümölcscsendéletek festésével Angliában Bogdány Jakab vejeként ismertté vált festő életrajzáról eleddig vajmi kevés ismeret állt rendelkezésünkre. Alább közlendő két magyar nyelvű autográf levele, valamint az új abban előkerült egyéb fontos adalékok némi képp csökkenthetik információszegénységünket.

A szakirodalom 1684-et tartja Tobias Stranovius születési évének. Ezt a dátumot valószínűsíti az az új adat is, miszerint a gyermek Tobias Solymosi N. Mihály praeceptorsága alatt volt a „szebeni magyar skóla” tagja, s mint ilyen, köszöntő versek deklamálásával részt is vett a város különböző ünnepségein – mint pl. Franck Bálint szebeni királybíró születésnapja, Szász János polgármester fiának születésnapja, vagy iskolai vizsgájuk alkalma –, ahol tanítójuk versezeteit adták elő 1697-ben. Az ifjú Tóbiással szavaltatott vagy énekel tetett mondatok megtalálhatók a Régi Magyar Költők Tára XVII. századi sorozatának 14. kötetében.[1]

Nem sokkal azután, hogy az iskolapadot elhagyta, tizennyolc éves korában – éppen apja halálának évében – az a szerencse érte, hogy a török Portáról hazatérő angol követ, William Paget néhány társával együtt magával vitte hazájába a tehetségével feltehetőleg már akkor ki tűnt fiatalembert. Mivel a társaság Angliába érkeztekor az ő nevét nem említik, az ottani sorsát kutató Gömöri György feltételezi, hogy esetleg Németországban lemaradt a csoporttól, s csak később bukkant fel a szigetországban.[2] Ahol – szinte az egyetlen ismert tény róla – néhány évvel Londonba érkezte után feleségül vette az akkor már ott az udvari körökben is komoly sikereket elért honfitársa, a csendéletfestő Bogdány Jakab lányát, Elisabethet.

Apósa bizonyára nem csupán személyes életsorsa, hanem tehetsége, ízlése, s művészi irányultsága formálásában is jelentős szerepet játszott. Arról nincs megbízható adatunk – ám ki sem zárhatjuk teljességgel –, hogy tanulmányi célból, a mesterségbeli tudás elmélyítése érdekében Hollandiában is megfordult volna, annyit azonban feltétlenül megkockáztathatunk, hogy a holland csendéletfestő mesterek hatása Bogdány Jakab alkotásain és művészeti elvein átszűrődve érlelhették ki Stranovius látásmódját, és biztosították festészetének művészeti színvonalát. Rövid idő alatt sokat tanulhatott, s amikor ifjú Pápai Páriz Ferenc 1715-ben meglátogatta őt Londonban, már „a madarak, virágok és gyümölcsök festésében igen kiváló”-ként jellemezte.[3] Az sem érdektelen, hogy miért is kereste fel őt az ifjú peregrinus – túl az idegenbe szakadt honfitárs iránt megnyilvánuló személyes érdeklődésen.

Teleki Sándor – Teleki Mihály fia, Bethlen Miklós veje, a nagyenyedi kollégium gondnoka – ugyanis különös gondot fordított arra, hogy udvarát nyugat-európai mintára szervezze meg.

A külföldi akadémi ákon soha nem járt Teleki Sándor nemcsak ebben követte apósa példáját, aki bethlenszentmiklósi kastélyát építtette reneszánsz élményei nyomán. Felelős folytatója volt egy nagyon tudatos programnak is, amit még apja, Teleki Mihály kezdeményezett Bethlennel karöltve, majd hozzájuk csatlakozott Tótfalusi Kis Miklós és idősebb Pápai Páriz Ferenc. Vagy maguk is peregrináltak: külföldi egyetemeket látogatva próbálták koruk tudományos-vallási-művészeti életének legkiemelkedőbb eredményeit elsajátítani s hazai földbe plántálni, vagy alumnusaik tanulmányainak támogatásával igyekeztek kiművelt emberfők révén Erdélyből „kis Hollandiát” csinálni. Jelentős külországi kapcsolatrendszerrel sikerült ehhez anyagi feltételeket teremteni, s e hálózatban nagy szerepet játszottak a külföldön működő magyar értelmiségiek. Közéjük tartozott Bogdány Jakab is. Bethlen Miklós bizonyára nem véletlenül küldte hozzá peregrináló fiát, Bethlen Mihályt. A festő volt a harmadik magyar értelmiségi, akivel az ifjú Bethlen Londonban találkozott. 1694. január 20-án jegyezte be naplójába: „Bogdány Uramnál szép írott virágokat, maga keze munkáit nézzük.” S amikor az erdélyi diák elhagyta az angol fővárost, a művész is elhívta őt búcsúebédre.[4]

Bogdány holland stílusú csendéleteivel ekkorra már jól csengő nevet szerezhetett magának az angol udvari körökben, nem úgy, mint 1688-ban, amikor Tótfalusi kereste fel őt levelével, hírt adván korábbi anyagi támogatásáról, s jelezvén egyben, hogy beajánlotta őt egy londoni német képkereskedőnek.[5]

Teleki Sándor – túl azon, hogy tanárok, papok, jogászok neveltetése érdekében fejtett ki hatalmas munkát, nem feledkezett meg Erdély kulturális-művészeti életének istápolásáról sem. Ezért peregrinus pártfogoltjaitól a támogatás fejében a szokásos kuriózumok mellett kertleírásokat, virágmagvakat, „firnisek” és „lakirozás” receptjeinek megküldését, valamint kertész, kőmíves és faragó – szoborkészítő – mesterek Erdélybe szerződtetését is kérte. Az oktatáshoz szükséges szemléltető- és taneszközökön kívül különféle faragványok és királyi képmások beszerzését is többször sürgette leveleiben. Ifjú Pápai Páriz is részben emiatt kereste fel Stranoviust az angol fővárosban: „A királyi képeknek delineatiojárol in qua forma légyenek ex annexo nuper exemplari, az Úr elméjét jól értem, de fél corpust kiváné az Úr, vagy penig egész staturát, arról bővebb informatiot várok, az elsőnek ad minus 6. arany, az egésznek penig 12. az árra, noha készen egy pictornál sem találhatni fel azon effigieseket, se az által küldött mértékre, se alább valóra, hanem mondva kell őket elkészíttetni, melyről a Szebeni pictor Jeremias Stranovius öttsét Tóbiást, kiis a Török Portán lévő, ez előtt mint egy 13. esztendővel Erdélyen által jött Angliai követtel, Wilhelmus Pagettel jött volt ide, és már a pictorok között, kivált in volatilibus, floribus et fructubus delineandis excellai, consuláltam, és igirte, hogy annak idejében a legjobb pictomak commendál, magamis tudom, ö sem tagadgya, hogy ezeket Germaniaban felényinis meg szerezhetni, de az ott való picturat közel sem comparalhatni az itt valóval.”

A szakirodalomban elterjedt az a nézet, hogy Stranovius „Hollandián, Hamburgon és Drezdán át tér haza Szebenbe”.[6] Ennek azonban ellentmondanak az új abban előkerült adatok. Ha volt is ilyen terve – és mint látni fogjuk: volt –, a végleges hazatelepülésnek csak a szándéka jöhet szóba, és legfeljebb csak egy tájékozódó, az otthoni körülményeket számbavevő utazás valósulhatott meg, az 1733-at követő években.

A festő halálát 1724-re, illetve a körültekintőbb fogalmazású külföldi lexikonok 1724 utánra teszik. Ez a dátum azonban az após, Bogdány Jakab halálának időpontja. Stranovius valójában jóval túlélte apósát. Egy – Gömöri György-fellelte – levélben a festő fia, William Bogdáni 1733-ban említi Stranoviust, mint aki egy közös barátot üdvözöl.[7] Ugyancsak Gömöri szorgos kutatómunkája eredményeképpen sikerülhet meghatározni Tobias Stranover elhunytának pontos dátumát is: 1756. febr. 26.! A London Magazine 1756-os évfolyamában ugyanis Gömöri György rábukkant egy olyan búcsúztató versre, amelyben Stranovert, a csendéletfestőt dicsőítik. „Ebben a pársoros emlékversben a megszemélyesített Természet belép a költő szobájába, s ott olyan remek szőlőfürtöt lát az asztalon, hogy meglepődik, s mikor meghallja, hogy az Stranover műve, így szól: »Látom, Uram, ő felülmúlt engem – ezért művei nem tűnnek feledésbe. (As nature came into my room t’other day: / A bunch of fine grapes on my table there / Surpriz’d at their beauty; why, where got you these? / Said the lady: I answer’d I am glad that they please: / They’re Stranover’s, Madam, but for the bird’s head: / »I see, I am excell’d. Sir. his w orks shall not fade.«)”[8] [KÉP: Stranovei, Tobias: Virágcsokor vázában. Olajfestmény, Magyar Nemzeti Galéria; Stranover, Tobias: Páros szőlőfürt. Olajfestmény, Schwerin, Gemäldegalerie; Stranover, Tobias: Baromfiudvar macskával és galambokkal. Olajfestmény, Magyar Nemzeti Galéria; Stranover, Tobias: Papagájok és galambok. Olajfestmény, Schwerin, Gemäldegalerie; Stranover, Tobias: Kastélypark. Olajfestmény, Ahrensburg (Holstein), Schloßgalerie]

S az e vershez fűzött kommentár rejti a festő halálának pontos dátumát. A 72 éves művész minden valószínűség szerint Londonban halt meg.

Hogy 1733 és a végzetes dátum között mi történt vele, milyen kapcsolatban állt hazájával, s mint a fáma tartja róla, valóban hazatért-e, arról egyelőre hallgatnak a források. De ezt a kérdéskört segít megvilágítani az a két Stranovius-levél, amelyet a művészetpártoló Teleki Sándorhoz írt, aki 1715 óta sem feledte őt el, s aki – erre éppen a hozzáírt levél a bizonyíték – másfél évtized múltán sem tett le arról a szándékáról, hogy külföldön híressé lett művészeket hozasson Erdélybe.

Mivel a levelek egyikén sem szerepel keltezés, létrejöttük időpontját a szövegkörnyezetből lehet viszonylag pontosan megállapítani.

Benajah Barret angliai patikus családjával hosszabb erdélyi tartózkodás – melynek időtartamáról árulkodik, hogy gyermekei magyarul fűznek üdvözlő sorokat leveléhez – után hazájába visszatérőben 1731-ben Bécsből, 1732. júl. 15-én Hamburgból, 1732. dec. 6-án Londonból, 1733. ápr. 7-én valószínűleg Londonból írt levelet Teleki Sándornak jelezve, hogy hamarosan vissza kíván jönni Erdélybe. E két utóbbi hátlapjára írta Stranovius is a maga leveleit, tehát keltezésük azonos, vagy néhány nap eltéréssel közel azonos lehet.[9] Az 1733. ápr. 7-én kelt Barret-levél egyéb információt is közöl kapcsolatukról: „His itaque notum facio resolutionem meam, Deo dante hac aestate Transylvaniam licet rebus infectis repetendi, una cum Amico honesto meo T. Stranovio et familiis nostris, sed ого ac obsecror Dominum Illustrissimum, ut responso mihi quanto ocius favere velit, quo ad huc superstitem et reditui nostro applaudere sciam, alioquin vix hinc pedem unquam movebimus.” Egyben megadja saját postai ágensének címét is, ahova nyilván a Stranoviusnak szóló levelek is dirigáltattak: „Placeat ad me dirrigere hoc modo. То Мг В. В. to bee left att Mr Muller et Bullock in Minching lane Merch.e London.”

Az Angliában megtelepedett erdélyi festő levelei, túl azon, hogy annyi idegenben töltött év után végleges hazatelepülési szándékról tesznek egyértelmű bizonyságot, több rendkívül fontos, érdekes és ismeretlen adalékkal is szolgálnak. Jelentős művészi öntudattal tudósít képességeiről, külön felhíván a figyelmet restaurátori jártasságára, melynek nemcsak Magyarországon, de még Németországban sincs érdemes művelője. Tudomást szerezhetünk anyagi helyzetéről és családi állapotáról, fiáról és lányáról. S ami levelének még különleges jelentőséget ad, az feleségének említése. Ennek révén egy eddig ismeretlen és névtelen magyar portréfestőnőt állít elénk a XVIII. századból: „a ki igen becsületesen educaltatott, ugy is tartottam, es emberi ábrázatokat jol irja” – vagyis éppen abban tűnt ki, ami férjének bizonyára gyengébb oldala volt.

Tobias Stranoviusnak apósával és feleségével együtt komoly szerepe lehetett Magyarország és Erdély angliai hírének, image-ének alakításában. Tevékenységükhöz kapcsolható esetleg – mint azt legutóbb Galavics Géza felvetette – az Erdély igaz és hű öltözékeit bemutató vízfestmény viseletkódex is.[10]

E két levele a méltó tanúbizonyság arra, hogy Tobias Stranovius az idegen környezetben is megőrizte anyanyelvét, s három évtized múltán azzal a magyarsággal írta leveleit, amellyel hazai kortársai írtak és beszéltek.

Teleki Sándorral való további kapcsolatának ez ideig nem került el ő más írásos nyoma, így valószínű, hogy hazakívánkozása ha testet ölthetett is, legfeljebb csak rövid látogatás formájában teljesedhetett be. Vagy – hiába az „inclinatio” késztetése – vágyott terv maradt csupán. Esetleg évekig Hamburgban működött?

Stranovius pedig – mint búcsúverse tanúsítja – haláláig az angol közönség gyönyörködtetésére festette – némi költői túlzással – „természetet is felülmúló” csendéleteit.[11]

 

FÜGGELÉK

1.

Méltóságos nagy Uram!

 

Ez betsületes Paticarius Uram Méltósád [!] Memoriálét mutatván, abból hogy Méltóságod számára valamit irni, magam szólgálatomot offerállyam, értem, menten is készségemet igérem, a Méltóságod parantsolattyát mindenben ad optimum exequálni. En ugyan mindenféléket irhatok, de az én speciale talentumom ezekben áll. 1. Mindenféle madarokban. 2. Virágokban. 3. Gyümőtsekben et Prospectibus ruralibus, a mellyekben az Urak itten igen gyönyörkednek, mondom is, sine vana jactatione teste D. Papai et aliis, quod curiositatem naturae attinet in praedictis me primas obtenuisse, nagy betsületnekis itélném, hogy ha valami specimen curiosum Méltóságod rendelne, de olly meszsze földre kepet küldeni, kévántatik, hogy leg aláb fél esztendeig száradgyon, hogy az fel tűrésben oszve ne ragaddgyon. A jó akaróm azt gondolta, hogy tsak hamar dolgát végben viszi, de most szegény sohaitva látya, hogy az hamis Procatork miat sokkal továb sem végezheti, hanem ha kárt akar vallani. Bánnya igen a visza jővetelét, mert eléggé nem ditsirheti a Méltóságos Urnák hozzá való jo akarattyát és Generositását és már Urak humanitásokat, s holot sok esztendő alat semmi részt [?] Erdély felöl semmi jokot nem halván, olly forama Elogiumokal az én már meg telepedelt indulatomat igen meg háborgatta, ugy hogy si non Fato quodam inductus; tamen dulcedine Patriae illicitus, meg vallom, hogy réa vehetném magamat ad Notale solum revolare, tsak bisztatásom vólna a Méltóságos Urnák jó hozzám valo inclinatioja iránt, es hogy munkám érkezne curiosa képirásokban, a Feleségemnekis, a ki igen betsületesen educaltatot, ugy is tartottam, es emberi ábrázatokot jol irja, hogy tiszteségesen él élhetnénk egy most 11 esztendős fiammal és egy kisseb leánkámal. Alázatoson kérem (: si fas sit 🙂 Méltóságos Uramat, seqventia puncta solvere. 1. Az Urak közöt valami curiosa dispositio szép képekre vagyon e. 2. Más Kép iró Erdélyben vagyon e, et qualis. 3. Az Urak temetésekre való Czimereknek és Zászlóknak keleti vagyon e. 4. Mint hogy Erdelyben Bankó nintsen, mint itt, melly modon lehet kész pénznek hasznát venni et q. in proportione 1000 forintal mennyire mehetne az ember, s mint hogy meg eddig hálla Istennek, igen tiszteségesen éltünk, roszszab állapotra nem örömest szállanék. Azt reménlem, hogy annyi gratiaval a Méltóságos Ur leszen hozzám, hogy vállasztot ad praemissa nyerhessek. Deprecata ad interim omni impertinentia talibus tantum Dominum onerare, a nagy kötelességemet summa cum devotione meg igyekezem szolgálni mint

Méltóságodnak alázatos és köteles szólgája.

Tobias Stranovius

  1. S. Egy néhány Kép íróknak Méltóságod Generosa invitatiojat proponáltam, sed longo itinere et lingva necessaria teoriti recusarunt.

A régi képeket reparálni, a mellyhez Német országban nem értenek, itt igen excoláltam, ugy hogy mint ujak lássanak.

[London, 1732. dec. 6. k.]

2.

Méltóságos Uram!

 

Ez ellőt Méltóságodat levelemmel terheltem, mellynek bizonyos megadásán nem kételkedem, abbanni s Méltóságod invitátója szerent, tehető es alázatos szolgálatomat ajánlottam, még pedig válloszszom nem lévén, vagy kedves vagy jovalló vólna az én el menésem: Méltóságod sententiaját örömest tudnám, es mint hogy igen kévánkozom hazámba lakni, Paticarius Uram[tól] sok jókat az Erdélyi Urak, kéváltképen Méltóságod nagy [ge]nerosa dispositiója felől halván, erre az utazásra a na[y] inclinátióm merő kénszeritet. A bizonyos, hogy Méltóságod Pátróciniumát igen kevánnám, minthogy ismeretlen levé[n] olly protectioja igen fog használni. Itt ugyan hál[a] Istennek, még eddig házi népemmel tiszteségesen el éltem [to]vábis lehetne: sed laudatae Patriae memoria, tanti mecu[m] est momenti út ejus impetum sustinere nequeam, malo[…] ruralem quam urbanam ducere vitam, gondolom is hogy [az?] Méltóságos Úrnak gratiáját ha Isten segét, meg érdemlem. Hogy ha vállaszszon fogyatkozás nem lett vólna, már most az útra készültünk volna, azért tessék Méltóságos Úrnak mennél hamaráb válloszszával meg betsülni bennünket, es ha égyet mást Méltóságod vásároltatni akarna, nagy betsületnek fogom tartani a szolgálatot mint – Méltóságos nagy Uramnak alázatos szólgája

  1. Stranovius

[London, 1733. ápr. 7. k.]

 

 

József Jankovics

Tobias Stranovius’ Beziehungen zu Siebenbürgen

Die Biographie von Tobias Stranovius (1684–1756), dem im siebenbürgischen Hermannstadt (ung. Nagyszeben) geborenen und den Höhepunkt seiner künstlerischen Laufbahn durch das Malen von Stilleben in England erreichenden Maler sächsischer Abstammung, liegt zum Großteil im dunkeln, die ungarische Kunstgeschichtsschreibung kann kaum konkrete Angaben über ihn liefern. Die hier zu lesende Studie versucht dieses Dunkel einerseits mit unlängst gefundenen neuen Angaben, andererseits mit Hilfe von zwei bisher unbekannten, autographischen Briefen von Stranovius zu zerstreuen.

Tobias Stranovius, der vom oberungarischen Sillein (ung. Zsolna) nach Siebenbürgen kam, war der Sohn des Malers Jeremias Stranovius. Er führte – wie auch sein ebenfalls Jeremias heißender Bruder – das Metier des Vaters fort. In seiner Kindheit nahm er als Schüler der ungarischen Schule in Hermannstadt an der Aufführung von Schuldramen teil und trug Begrüßungsgedichte vor. Er war 18 Jahre alt, als William Paget, der von der türkischen Pforte heimkehrende englische Gesandte, ihn und einige andere Schüler nach England mitnahm, wo er studieren sollte. Weitere Einzelheiten darüber sind nicht bekant, über seine Jahre in London weiß man nur, daß er dort die Tochter seines Landsmannes, Jakab Bogdánys, der damals schon ein namhafter Maler war, heiratete. Diese Ehe wirkte sich aller Wahrscheinlichkeit nach auch auf seine Malertätigkeit in bestimmender Weise aus, denn in seinem Stil ist der durch Bogdány vermittelte Einfluß der niederländischen Stillebenmalerei zu erkennen.

Außer den obigen Angaben war bis zuletzt über sein Leben nichts weiteres, nicht einmal sein Todesdatum bekannt, und auch über seine Beziehungen zu seiner Heimat wußte man nichts. In der Fachliteratur wurde sein Tod auf das oder nach dem Jahr 1724 datiert und angenommen, daß er in seine Heimat für immer zurück gekehrt war. György Gömöri, der im Londoner Magazine auf ein anläßlich des Todes von Stranovius verfaßtes Gedicht stieß, gelang es, das genaue Datum seines Todes festzustellen, es war der 26. Februar 1756. Zwei aus den Jahren 1732 und 1733 stammende autographische Briefe von Tobias Stranovius sagen darüber aus, daß der zu jener Zeit schon arrivierte Maler samt seiner Familie in der Tat gern hätte heimkehren wollen.

Der Empfänger dieser Briefe war Sándor Teleki (1679–1760), Sohn des Siebenbürgers Politik in der Apafi Epoche bestimmenden Mihály Teleki und Schwiegersohn des Selbstbiographen und Kanzlers Miklós Bethlen, der gewissenhafte Oberkurrator des Kollegiums von siebenbürgischem Straßburg (ung. Nagyenyed). Teleki folgte dem Beispiel seiner ausgezeichneten Vorfahren und war stets bemüht, das wissenschaftlich-kulturelle Niveau seiner Heimat durch die Unterstützung der an protestantischen Universitäten von Westeuropa studierenden ungarischen Studenten, durch den Ruf ausländischer Handwerk er und Künstler – Gartenbauer, Mauer, Maler und Bildhauer – nach Siebenbürgen zu heben. Sein letzteres Bestreben scheiterte meist an den fehlenden Sprachkenntnissen, den durch den Krieg verursachten Schwierigkeiten, an den unsicheren Reiseverhältnissen.

Durch dieses Interesse kam Teleki auch mit Stranovius in Verbindung. Der siebenbürgische Große wurde bereits im Jahre 1715 vom jungen Ferenc Páriz von Pápa, der während seiner Peregrination auch in England war, auf Tobias Stranovius aufmerksam gemacht als auf jemanden, der „im Malen von Vögeln, Blumen und Früchten ganz ausgezeichnet” sei. Zu der Kontaktaufnahme kam es jedoch erst nach etwa anderthalb Jahrzehnten. Der Leser kann jetzt die Dokumente darüber in die Hände nehmen. Tobias Stranovius schickte seine Briefe den an Teleki geschriebenen Briefen Benajah Barrets, eines Siebenbürgen bereits persönlich kennenden und dorthin zurückzukehren beabsichtigenden englischen Apothekers, beigelegt. Eine besondere Bedeutung verleiht es diesen Briefen, daß sie neue Informationen nicht nur über die englischen Beziehungen und die Heimkehrabsichten von Stranovius liefern, sondern auch andere, bisher unbekannte autobiographische Angaben – von seiner finanziellen Lage bis zu seinen Familienmitgliedern – vermitteln. In einem der bei den Briefen ist auch eine stolze Selbstcharakterisierung des Malers zu lesen: „Ich kann ja allerlei Sachen malen, habe aber ein spezielles Talent für 1. alle Arten von Vögeln, 2. Blumen, 3. Früchten et Prospectibus ruralibus, an denen die hiesigen Herrschaften ihr Wohlgefallen finden…” Es ist nicht weniger wichtig und hat ebenfalls einen Neuigkeitswert, daß er auch über seine besondere Begabung berichtet, nämlich darüber, daß er ein seltener Meister der Restauration sei.

Von gleichfalls großer Bedeutung ist es, daß er in dem einen Brief der Nachwelt in der Person seiner Ehefrau, der Tochter von Jakab Bogdány, eine bisher unbekannte ungarische Portraitmalerin nannte. Vielleicht war sie die Malerin der Figuren auf den Bildern ihres Mannes.

Man weiß nicht, ob Tobias Stranovius entsprechend seiner Absicht, die er in diesen Briefen zum Ausdruck brachte, tatsächlich heimkehrte oder nicht. Sein Tod in England spricht aber dafür, daß er sich – wenn er der herzlichen Einladung von Sándor Teleki überhaupt gefolgt war – nur vorübergehend, bloß für eine kurze Zeit in seiner Heimat niederließ.

 

 

[1] Régi Magyar Költők Tára, XVII/14. S. a. r. Jankovics József. Budapest 1991. 415., 432., 447.

[2] Gömöri György, Lord Paget magyar pártfogoltjai, ItK, 1986. 291–294.

[3] 1715. szept. 26-án Londonban kelt levelében. Vö. Peregrinuslevelek 1711–1750. Szerk. Hoffmann Gizella. Szeged, 1980. 58–59. 1719-ben is találkoztak, Stranovius ekkor írt be Pápai albumába. Vö. Jankovics József: A Pápai Páriz-család angol kapcsolatainak történetéhez. I. ifjú Pápai Páriz Ferenc londoni levelei. Acta Universitatis Szegediensis. Klny az Acta Historiae Literarum Hungaricarum XII. (1972) kötetéből. Szeged, 1972. 142–143.

[4] Bethlen Mihály útinaplója [1691–1695]. S. a. r. és az utószót írta Jankovics József. A latin szöveget fordította Kulcsár Péter. Budapest, 1981. 87., 104.

[5] Az Amszterdamból 1688. jún. 1-én keltezett s Bogdány Jakabnak küldött levél szövege a következő:

Adjon Isten jó egésséget és jó szerencsét Kgldk Földi Uram. A’ tavasszal egykor jelentvén Stueven Uram, hogy Kgldnek levelet akar küldeni, éni s írék Kgldnek edgyet, hogy az övében rekesztvén küldjem el, és ne kellessék külön fizetnie Kglmednek érette. Es mikor oda vittem vólna, otthon nem találván magát, ott hagyám a levelet. Azután úgy értettem, hogy az én levelemet nem tötték vólt az ő levelekbe, hanem külön magánosan adták postára. Tudom hogy költött Kgld reá; millyet ha tudtam vólna, inkább nemi s irtam vólna Kgldhez, hanem directe Mezőlaki Uramhoz inkább. A’ mit azért arra a’ levélre költött Kgld, vegyeki az én pénzemből. Im most e’ levelemet Jóakarónk által küldöm, és ajándékon vitetik. Én Kgldnek irtam vólt a Kgldnél lévő néhány pénzem felől, hogyha megküldhetné. Nem kértem vólna, igazán mondom, ollyan hamar, de az alkalmatosság úgy tanátsolja vala: tudniillik minthogy Mezőlaki Uramtól én hozzám pénz jő, azon alkalmatossággal ezis jól eljöhet; azután pedig talám nem adatik ollyan jó mód az elküldésében. De én mind ezt Kgldre bizom, és kivánom hogy ez Írásom találja Kgldet jó egésségben.

Amstelod., 1. Jun. A. 88. st. n.

Kgld jóakaró Földije

  1. T. Kis Miklós
  2. S. Kgld, azt gondolom, nem igen lehet még ott ismeretes a’ mesterségével; mert ez a’ betsületes német ember, a’ki onnét nékem most levelet hozott, és ismét ezt tőlem visszaviszi, itt az én szállásomon a gazdámtól megvásárla vagy kettőt az ő picturái közzül, a szőlősöket és baraczkosokat: még pedig a’ mint a’ Gazdám mondja, nem nagy vadra valókat, hogy oda Angliába vivén (ker) nyerekedjék rajtok. En ezt észre vévén, tudtára adám, hogy ott Londinumbanis vagyon már ollyan mester ember, és a’ Kgld nevét s szállását néki felírván, igen commendálám Kgldet néki, hogy Kgldvel negociálljon. Címzés: Monsr.

Mr. Jacob Bogdani Schilder,

near Sint Schylsis in toer Street

by de Duyose Stoon kaerver van

ostin.

London

(Közölve: Gál István, Tótfalusi Kis Miklós angliai összeköttetéseinek nyomában – Mezőlaki János angol ismeretségei, ItK. 1971. 339. – A facsimile: Művészet, 1971. 7. sz. 9.)

[6] Peregrinuslevelek, 407. L. még: Mojzer Miklós, A Magyar Nemzeti Galéri a régi gyűjteményei. Bp. 1984. 139.

[7] Gömöri, i. m. 292.

[8] Gömöri, i. m. 293. A forrás: London Magazine, XXV. (1756) 396.

[9] Lelőhelye: Országos Levéltár, Budapest. A Teleki család marosváráshelyi levéltára. Új rendezés, P 658. 16. cs. Nr. 3252.

[10] Régi erdélyi viseletek. Viseletkódex a XVII. századból. Az előszót Jankovics József, a tanulmányokat Galavics Géza és R. Várkonyi Ágnes írták. Budapest, 1990. 91.

[11] A Stranoverről szóló legfrissebb adatokat néhol más forrásból már felhasználta H. Takács Marianna a Néhány adalék Bogdány Jakab és Stranover Tóbiás angliai működéséhez c. közleményében. Művészettörténeti Értesítő, 1988. 3–4. sz. 194–201.

 

 

Így idézd:

Jankovics József. „Tobias Stranovius erdélyi kapcsolatai”. Ars Hungarica, 2 (1991): 165–170.

→Eredeti közlés (PDF) Tobias Stranovius erdélyi kapcsolatai

error

Szóljon hozzá!