Jankovics József 1949. március 10-én született a Fejér megyei Seregélyesen. Egyetemi tanulmányait Szegeden, az akkori József Attila Tudományegyetemen végezte, magyar–angol szakpáron. Egyetemi tanulmányai után több kortárs irodalmi folyóirat munkatársa is volt (Kortárs, Nagyvilág, Mozgó Világ). Szerkesztői tevékenységének köszönhetően Jankovics több költővel és íróval is jó barátságot ápolt, hidat képezve ezzel az irodalomtörténészek szűkebb szakmai közege és a szépírók világa között. Közismert Mészöly Miklóshoz, Esterházy Péterhez és Zalán Tiborhoz fűződő barátsága. A Mészöly Miklós Egyesület tiszteletbeli elnökeként élete végéig rész vett az irodalmi élet szervezésében is.

Jankovics 1978-tól a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének munkatársaként tevékenykedett. 1992-től 2015-ig a Reneszánsz Osztály vezetője volt, 2004 és 2013 között az igazgatóhelyettesi tisztet is ellátva. Intézeti működése mellett és ahhoz kapcsolódóan több, a régi magyar szakma számára alapvető jelentőségű könyvsorozat (Humanizmus és Reformáció, Bibliotheca Scriptorum Medii Recentisque Aevorum, Régi Magyar Költők Tára XVII. századi sorozata) szerkesztője vagy szerkesztőbizottsági tagja. Szakmai munkásságát nem csak az MTA Irodalomtudományi Intézetének szűk kötelékében fejtette ki, aktív szerepet vállalt a Nemzetközi Magyar Filológia Társaság (ma: Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság) munkájában is. A társaság folyóiratainak és kiadványainak (Hungarológiai Értesítő, Hungarian Studies, Hungarológiai Közlemények, Lymbus) szerkesztésében is oroszlánrészt vállalt. A társaságnak 1984-től főtitkárhelyettese, majd 1991-től 2006-ig főtitkára volt. 2008-ban a Magyar Köztársaság Tiszti keresztjének polgári tagozatával tüntették ki, 2016-ban Móricz Zsigmond Díjat, 2018-ban Klaniczay-díjat nyert, és ugyanebben az évben megkapta a Magyar Tudományos Akadémia Főtitkári Kutatói Elismerését.

2021. március 14-én, életének 73. évében hunyt el Budapesten.

*

Jankovics József munkásságában a régi magyar irodalom összefüggéseinek feltárása mellett nagy hangsúlyt fektetett a szövegek közzétételére, arra, hogy ezek a források a szélesebb közönség számára is hozzáférhetőek legyenek. Erről a törekvéséről tanúskodik forrásközléseinek és tudománynépszerűsítő írásainak nagy száma. Mivel az érdeklődők a jelen honlapon áttekintést kaphatnak Jankovics eddigi publikációinak témáiról, olvashatják cikkeit, így e bemutatásban nem törekszünk munkáinak még csak áttekintő jellegű összefoglalására sem. Két számára fontos alakot emelünk csak ki, Bethlen Miklóst és Gyöngyösi Istvánt. Jankovics első tudományos közleménye éppen egy, az előbbihez, az erdélyi emlékíróhoz kapcsolódó szövegközlés volt 1969-ben (Zilahi János legációs levele Bethlen Miklóshoz (?) 1692-ből). Bethlen Miklós szövegeinek kiadásában Jankovics később minden korábbi kutatónál nagyobb érdemeket szerzett, hiszen ő készítette el Bethlen leveleinek kritikai igényű kiadását (Bethlen Miklós levelei, I–II, 1987). Jankovics tudományos érdeklődésének középpontjában a tollforgató erdélyi főúr mellett a 17. századi magyar líra egyik legjelentősebb alakja, Gyöngyösi István állt. Jankovics irigylésre méltó szövegkiadói elszántságának szintén tanúja az 1998-ban indult Gyöngyösi-szövegkiadás sorozat, amelynek hetedik, egyben utolsó, a költő leveleit és iratait közzétevő kötete 2017-ben jelent meg. A sajtó alá rendezők, Jankovics József, Nyerges Judit és Tusor Péter, ezzel az utolsó darabbal, és a kiadását megelőző előkészítő gondos kutatással nem kevesebbet értek el, mint a költő Gyöngyös Istvánról kialakult, a szakirodalom által már kanonizált költői portré teljes újrarajzolását. Egyértelműen Jankovics Józsefé és a sorozaté az érdem, hogy a szakma érdeklődését ismét felkeltette a költő és különleges életműve iránt. A költő személyének és munkásságának alapjaiban történő újragondolásához azonban nem csak ez a kötet kellett, hanem a teljes sorozat, amit a kezdetektől Jankovics József gondozásában jelent meg.