I.

Gyöngyösy László (1861–1923), író, költő, újságíró, drámaszerző, irodalomtörténész és tanár irodalomtudományi munkásságának legjavát Arany János, Mikszáth Kálmán, de mindenekelőtt, a rokoni-érzelmi szálak alapján érthetően, ősének, a költő Gyöngyösi István életművének kutatására áldozta. A gömöri alispán első feleségében, Baranyai Ilonában ismervén fel „saját ősanyját”,1 a családja eredetét is Gyöngyösihez kötötte. Számos dokumentumközlése, levelek, oklevelek, birtokiratok, végrendelet, záloglevelek nyomán alakította ki a Gyöngyösy–Horváth-család történetét, illetve a 17. századi versszerző életrajzi adatainak gyűjtögetésével és publikálásával megalapozta a róla szóló, monografikus igényű, biográfiai jellegű alapvető közleményét az ItK 1904-es évfolyamában, illetve az abból 1905 folyamán megjelent különnyomatban.2

Talán nem tévedünk túl nagyot, ha a több műfajban is igen termékeny, nagy művészi és tudományos ambícióval dolgozó és ilyen babérokra vágyó szerző alkotói tevékenységét minden jó szándékú törekvése ellenére is kudarcnak tartjuk. Valójában életműve egyik területén sem sikerült igazán pozitív fogadtatást, visszhangot kiváltania. Valószínűleg azért, mert nagy vállalkozásai rendre az amatőrség, a dilettantizmus jegyeit viselik magukon. Nem lehet véletlen, ha az esztétikai értékek feltárása helyett az életrajzi vonatkozásokra koncentráló, a pozitivizmus jegyében fogant, de annak módszereit elég gyenge színvonalon alkalmazó műveiben a szorgalmas, ámde adatait közlési céljainak megfelelően szelektálva csoportosító irodalomtörténészt a tudós szakma nem fogadta igazán be. A tudományos kutatói-oktatói hierarchiában olyannyira vágyott előrelépés érdekében tett próbálkozásai állandóan meghiúsultak.

Írásainak, szövegközléseinek fogadtatástörténetében sok a vitatkozó, elutasító elem. Lássuk most csupán – dióhéjban – a két legfontosabbat!

Az egyik, a minden bizonnyal legfájdalmasabb – s talán megfogalmazásában igazságtalanul éles – Gyöngyösy László szerencséjére ismeretlen maradt a kortársak és őelőtte is. Babits Mihály Arany mint arisztokrata című dolgozatának vázlatáról, illetve a kész tanulmányról van szó, mely 1905–1906-ban készült, s amely Belia György kései közléséig kéziratban maradt.3 Ebben Babits Gyöngyösy László 1901-es Arany János élete és munkái című kötetére reflektál, de a háttérben meghúzódik az 1897-es Arany János ifjúsága ismerete is. A Bolond Istók Klárcsi-kalandjának (a debreceni deákoskodás után vándorszínésznek álló Bolond Istók erkölcsi nemességétől indíttatva visszautasítja a színésznő felajánlkozását, s ezt mint Arany János-i életrajzi eseményt és gesztust értékeli Gyöngyösy) kommentárja váltja ki Babits kíméletlen bírálatát. Arany versét segítségül híva jellemzi Gyöngyösyt: „’Ő csak bolond volt, de nem ostoba’ – szól a verse Istókról. Gyöngyösy László azonban ostoba.”4

Babits másik kritikai megjegyzése már az egész Gyöngyösy-féle alkotói technikát és habitust elmarasztalja: „Egy hosszabb, és szorosan filológikus dolgozat mellékterményei ezek a gondolatok, melyek amannak mintegy filozófiai hátterét képezik. Keletkezésük magyarázhatja kissé polémikus formájukat: egy ily munka készületeinél annyi ostobaságon és únalmon, Gyöngyösy Lászlókon és Koltai Virgileken kell az embernek keresztülennie magát, hogy végre is keserű marad a szájaíze és hajlandó lesz általánosítani, gyalázatosan megfeledkezvén a Lehr Albertek szerfelett hasznos és a Riedl Frigyesek igazán értékes munkájáról.”5

Badics Ferenc élesen támadó megjegyzéseivel bizonyára többször is találkozhatott életében Gyöngyösy László, ám rendkívül alapos és indokolt, komoly szakmai felháborodást sem nélkülöző összegző bírálatával nem ismerkedhetett meg. Badics az Irodalomtörténeti Társaság 1927. december 10-i ülésén olvasta fel, s az ItK 1928. évi első számában jelentette meg a már fentebb említett Megoldott problémák… című Gyöngyösi-tanulmányát. Gyöngyösy László azonban ekkor már négy éve nem volt az élők sorában.

A jeles Gyöngyösi-kutató és -szövegkiadó Badics e valóban fontos, életrajzi adatokat helyreigazító és téves személyazonosításokat tisztázó dolgozatában nem bánik kesztyűs kézzel Gyöngyösy László kutatói eljárásaival, szövegkiadói módszereivel: a Gyöngyösi-életrajz legsúlyosabb problémáinak eredetét tulajdonítja neki, sőt szándékos és tudatos elhallgatást, szelektív forráskezelést és adatközlést állapít meg és marasztal el nála. „Gyöngyösy László azonban nem elégedett meg a bizonyítható tényekkel, hanem egyre merészebb és zavarosabb állításokkal lepte meg olvasóit” – írja,6 és a legfőbb vétkének azt tartja, hogy a gömöri alispán költő Gyöngyösi István életének eseményeit összekeverte az azonos nevű hevesi szolgabíró, majd alispán biográfiájának adataival – a két Gyöngyösi István életútja a valóságban ténylegesen keresztezte egymást. Ám mikor tévedésére valószínűleg ráébredt, akkor sem vallotta be hibáját, hanem a levéltári forrásokat – amelyekre Badics minden különösebb erőfeszítés nélkül rálelt – hiányosnak vagy teljesen elpusztultnak állítván továbbra is fenntartja álláspontját. Pedig a költő életében igen nagy fontosságú témakörben, katolizálásának kérdésében perdöntő a két személy különválasztása. Ugyanis a füleki fogságból Szelepcsényi György segítségével nem a költő, hanem a hevesi szolgabíró szabadulhatott ki, s ebben az esetben a költő évszázados neheztelést kiváltó konverziója és Szelepcsényi közbenjárása nem hozható olyan szoros és közvetlen összefüggésbe, mint korábban, éppen Gyöngyösy László téves azonosításának köszönhetően hitték! Gyöngyösy ezen akciója miatt lehet oly lesújtó Badics végső ítélete: miután úgy véli, véglegesen tisztázta, hogy a két Gyöngyösi István nem azonos személy, hanem csupán névrokonok, „…így Gyöngyösy Lászlónak azt a terjedelmes tanulmányát és adatközlését (IK, 1908, 194–204. és 338–346.), melyben az amarra vonatkozó levéltári adatokat mind a költőre vonatkoztatja: mint felületes, hibás s az olvasót tudatosan megtévesztő dolgozatot végkép ki kell törülnünk a Gyöngyösi-irodalomból. A megtévesztés, sajnos, annál károsabb, mert alaptalan véleményét egyéb téves föltevéseivel együtt későbbi dolgozataiban (IK, 1911, 223.; Prot. Szemle, 1912, Uránia, 1913–14.) nemcsak fenntartja, de mint bizonyosat hirdeti, s azokat már az irodalomtörténeti kézikönyvek is kezdték átvenni.”7

Az ezekre az adatokra épülő kötettervei, a Gyöngyösy István és kora, illetve az Okiratok Gyöngyösy István életéhez nem is válhattak valóra.

II.

Gyöngyösy László mint szépírói és tudományos kutatói ambíciókkal megáldott/megvert vidéki, a távoli végeken működő középiskolai tanár, igyekezett kora legjobb, legfontosabb, legbefolyásosabb fővárosi történészeivel-irodalomtörténészeivel kapcsolatot tartani. Erre részint szüksége volt önadminisztrációjához, kutatásai segélyezéséhez, írásai elhelyezéséhez, ugyanakkor tudományos összeköttetést jelentett számára az Akadémia-közeli körökkel. Jelenlétének bizonyítéka volt önmaga, de a külvilág előtt is. Levelezőpartnerei között ott találjuk Riedl Frigyest, Thallóczy Lajost, a történész-levéltárost és politikust, az irodalomtörténész-történész Angyal Dávidot, egykori tanárát, a történetíró Márki Sándort, id. Szinnyei József bibliográfus-könyvtárost, az író Gábor Andort, s természetesen a Gyöngyösi-kutató Badics Ferencet s a nagykőrösi Arany-tanítványt, az ItK-szerkesztő lelkészt és filológust, Szilády Áront – ez utóbbit többnyire Kiskunhalason kereste fel missziliseivel, képeslapjaival.

Gyöngyösy László hozzájuk írott, jelenleg ismert levelei ma az Oszágos Széchényi Könyvtárban és a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának kézirattárában találhatók. Belőlük szemelgetve igyekszünk tovább árnyalni az irodalomtudósok által rajzolt Gyöngyösy-portré vonásait. Főként azokat az adatokat, közléseket emeljük ki, amelyek irodalomszociológiai szempontból jelenthetnek újdonságot Gyöngyösy László életviszonyaira és áldatlan munkakörülményeire, megvalósult vagy csírájában maradt kutatási terveire, alkotói termésének bibliográfiájára nézve, illetve a levelezések irodalomtörténeti vonatkozásai közül a fontosabbakra hívjuk fel a figyelmet.

Ezen új ismeretek alapján úgy látjuk, hogy bár gyakori publikációival Badics Ferenc kritikai szövegkiadásai mellett sikerült a barokk költő nevét és emlékét a köztudatban ébren tartania, a 20. századi Gyöngyösi-recepció oly szerencsétlen alakulásában nem kis szerep juthatott a fáradhatatlan tollú Gyöngyösy László rokoni érzelmekre alapuló, túlbuzgó, olykor akár a történelemhamisításig is elmenő „ismeretterjesztésének”.

1. Riedl Frigyesnek

Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára, Levelestár, 4 db., Beregszász, 1908. jún. 9. – 1913. febr. 7. között.

Beregszász, 1908. jún. 9. – „Szőllősről, Szigetről jöttem éppen haza kutató utamból, holnap újra útra kelek. Azt hiszem, emberi lehetőség szerint Isten segedelmével a hozzáférhető adatokat összegyűjtöm Gyöngyösi I. életéhez.” – Kisregények, kéziratok küldését ajánlja fel közlésre. A Nagyasszony már megjelent a Vasárnapi Ujságban, A bártfai bíróban régies a stílus, a „Pusztai éjszakában a hajdusági nyelv uralkodik, persze a dielektus tüntető fitogtatása nélkül.”

Beregszász, 1908. dec. 27. – „Nékem a Nm. Ministerium Gyöngyösy Istvánra vonatkozó adatok kutatása végett hosszab szabadságot adott. Tizenhárom vármegye hivatalos és családi levéltáraiban kellene kutatnom. De eddigi irodalmi kutatásaim is csak költségbe kerültek. Nem is említve azt a kettős fáradságot, ami ilyen zug helyeken tanárkodó embert, amilyen magam is vagyok, nyomor követi, ha ilyen dologba elég balga beléfogni. Tetézi ezt az állapotot az a körülmény, hogy bal tüdőm is meg van támadva, ami egy gimnáziumi tanárnak csakugyan kellemes dolog. Emiatt persze költséges életmódot is kell folytatnom. Mondanom sem kell, hogy a kutatásokkal járó folytonos utazgatás sok pénzt emészt fel. Evvel azonban a jóságos Úristen nem igen áldott meg. Abbahagynom a dolgot már nem lehet, mert eddig is fontos adatok birtokába kerültem. Nem részletezhetem e levél keretében, de például már tudom, hogy Gyöngyösy I. nem Csetneken, de Rozsnyón halt meg 1704. jul. 24.-ikén 75 éves korában, tehát 1629.-ben született stbbi…” – Újfent ajánlja írásait, a „Nagyasszony” már megjelent a Vasárnapi Ujságban, s általános tetszésre talált, A számadó leánya pedig még nem jelent meg sehol. „Én a régi magyar typusok írója vagyok, talán ez is helyet találhat a mai irodalom keretében is.” „Ez utóbbi kisregény a Franklin valamelyik újságjában előzetesen megjelenhetnék, mert így hamarább utalványozhatnák a pénzt.”
Beregszász, 1913. jan. 10. – A Protestáns Szemlében megjelent Gyöngyösy Istvánról írt, legutóbbi dolgozatát igaz tisztelettel küldi, hogy közleményei hiánytalanul meglegyenek a címzettnél. – Hozzászokott már mindenféle mellőzéshez, de mint régi tanár, már jó ideje kérte, hogy egyetemi magántanárrá lehessen. A sokkal később folyamodó Papp Károlyt előtte habilitálták, de a kar „csak sehogyan és végképpen nem akar elfogadni, hat évi várakozás után írásban” kéri a határozatot, hogy törvényes módon a Vallás és Közoktatási Minisztériumhoz folyamodhasson. Azért kéri az ő közbenjárását, mert tavaly is hiába fordult írásos kérelmével a dékáni hivatalhoz. (Ceruzával ráírva: „feleltem febr. 2.”)
Beregszász, 1913. febr. 7. – Már hatszor kereste, Riedl anyjának mindig átadta a névjegyét is, és kérte őt, adja át tiszteletét. Ha a fővárosba utazik, ideje mindig nagyon ki van szabva, ezért nem várakozhatott rá. – „Újságot irhatok Méltóságodnak, a Kisfaludy-társaságtól jutalmazott »Kosaras tót« kisregény szerzője én vagyok!” Kéri, adja át hálás köszönetét Haraszthy Gyulának, akit ő nem ismer, de köszöni, hogy pártfogásába vette ezt az írását. – „A jövő tanév elejétől Budapestre költözöm, lehet azonban, hogy Budán vagy csak a környékén fogok lakni. Fel kell mennem, mert vidékről töredék-munkáimat – már látom – soha sem fogom tudni bevégezni. Most folytatom a Gyöngyösy Istvánra vonatkozó, bizony költséges és fáradságos levéltári kutatásaimat, s ha ezeket az utazásokat befejezem, rögtön hozzáfogok a Gyöngyösy I. és kora czímű munkám megírásához. Kiadót bajosan fogok kapni reá, az ilyen munkának pedig diszesen, illusztrációkkal kell megjelennie. Épen ezért igen jó helyre esett volna, ha az egész Széher Árpád-féle díjat megkapom.” – Mivel Budapesten akar megtelepedni, kéri, hogy az egyetemi magántanársághoz segítse hozzá. Amiről előadna, azt már írásban mind feldolgozta, java része meg is jelent. Ezért kéri, hogy a magántanársághoz szükséges „colloquiumok és próba alól” mentsék őt fel, „hiszen régi tanár, régi előadó vagyok én már, levéltári kutatásaim is bizonyosan eltartanak a tanév végéig, tehát majdnem mindég uton kell lennem.”

2. Thallóczy Lajosnak

Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára, Levelestár. 4 db., Budapest, 1915. jan. 17. – Budapest, dátum nélkül.
1. Budapest, 1915. jan. 17. – A Méltóságos Főtitkár urat (helyesen vsz. a Magyar Történelmi Társulat elnökét) kéri, hogy mivel két fiát már elvesztette a borzalmas háborúban, megmaradt utolsó gyermeke, Zoltán is két évvel korábban vonult be, mint kellett volna, s bevonulása előtt mellhártyagyulladást kapott, segítse hozzá, hogy a Proviant-cursusra felvegyék. Lakcíme Budapesten: Bp., I. ker. Alkotás utca 34. I. em. 15. ajtó.

Budapest, 1915. júl. 30. – Kétségbeesve ismétli meg az előző levelében írtakat, s a helyzet azóta annyit romlott, hogy fiát beosztották a IX. Marschbatallionba, s azóta már Galiciában vagy Oroszországban van.

Ópályi (Szatmár m.) 1916. márc. 29. – Sanyarú körülményei miatt már nem olvas újságot, s csak szóbeszédből értesült, hogy kinevezték Szerbia kormányzójává a címzettet. Eddigi segítségét megköszöni, gratulál és jókívánságait fejezi ki. – Ő, hosszú szolgálata és „megtört kedélyállapota” miatt és a „rettenetes bérleti viszonyok következtében (kevés, kis szántóföldeim vetetlenek maradtak)”, kénytelen volt nyugalomba vonulni, „s most kínlódnék gazdasági dolgokkal, ha menne, s azért Ópályiban, a Szatmár megyei kis községben tartózkodom.” – Zoltán fiáért is szót emel, aki már kerek esztendeje van a fronton, öt hónapja hadnagy. Szeretné, ha visszatérhetne Balassagyarmatra, ahonnan kivitték. „Zoltán szlávul is tud a német nyelven kívül, kitűnően végzett jogász, 22 éves.” (Ráírva: „Nem lehet válasz ment.”)

Budapest, dátum nélkül, [1915–1916?]. – Végső, szorongatott helyzetében kéri Thallóczyt, hogy még egyszer vegye fia ügyét a kezébe. Tudja, mit írt érdekében Heinrich Gusztávnak, de a megváltozott körülmények miatt újra pártfogását kéri. A második proviant-cursusra is nehéz bejutni Zoltán fiának. Petőcz Sándor ezredes már harmadszorra terjesztette fel. Fia, ha tüdőbajában el nem pusztul, hajlandó lenne proviant-tisztként bentmaradni. „Talán Lónyai tábornagy úr útján is lehetne valamit kivinni. Feleségem nagyapja a Lónyayak falujában ref. pap volt.”

3. Gyöngyösy László válasza a Magyar Írók Lexikona körkérdésére

OSzK Kézirattára, Fond 36/2172.

Beregszász, 1913. jan. 13.

1. Születtem 1861. jan. 13-ikán Baranyában, Ungvár melletti kis faluban. Családom a költő Gyöngyösy I. családja.

A főgimnáziumot Ungváron végeztem, a theologia három esztendejét Sárospatakon, Debreczenben. A négyéves bölcseleti tanfolyamot a budapesti tudományegyetemen. Ugyanott tettem doctoratust. Mint tanárnak szaktárgyaim: magyar, német, latin; a magyar irodalom, nyelvészet és történelem doctora vagyok.

1882-ik év januáriusától 1886-ik év szeptemberéig hírlapíró voltam, a Pesti Hírlap rendes belmunkatársa, innen Mikszath Kálmán közvetítésével pár hónapig kisegítőképpen a Szegedi Napló belső munkatársa. Nem tértem vissza a Pesti Hírlaphoz, mert 1886-ik év szeptember havától kezdve az aszódi ág. hitv. ev. Gimnáziumnál tanári állást vállaltam. Azóta tanári pályán működöm, de állandóan több lap vezérczikkírója vagyok. Jelenleg a beregszászi főgimnáziumban
működöm.

Dolgoztam vagy dolgozom a következő folyóiratokban: Figyelő, Protestáns Szemle, Philologiai Közlöny, Irodalomtörténeti Közleményekben, Irodalomtörténetben, Uraniában, a következő hetilapokban: Magyarország és a Nagyvilágban, Ország Világban, Vasárnapi Ujságban, Élet és Literaturában, a következő napilapokban: Pesti Hírlap, Hazánk, Budapesti Hírlapban, Magyar Szóban, Budapest, Egyetértésben, Újság, Magyar Hírlapban, Magyarországban, Budapesti Napló, Ungban, Hevesvármegyei Hírlap stbbi.

Megjelent tárczáim, elbeszéléseim, vezérczikkeim, kritikai, irodalomtörténeti, paedagogiai stbbi czikkeimnek címét nagy számok miatt nagy munka volna elsorolni. Itt csak azokat a műveket említem fel, amelyek önállóan megjelentek.

1. Hazulról. 1888 (Elbeszélések.)
2. Iskola és társadalom. 1896.
3. Arany János ifjusága. 1897.
4. A magyar költő stílus megalakulása. 1897.
5. Az igazi. Népdráma. 1897.
6. Bártfai biró. Regény. 1899.
7. Magó lánya. Regény. 1900.
8. Arany János élete és munkái. 1901.
9. Arany János. 1902.
10. Belső emberek. Regény. 1902.
11. A régi ösvényen 1903. (Versek.)
12. Fiatal házasok 1903. Regény.
13. Gyöngyösy István élete és munkái. 1905.
14. Mikszath Kálmán 1911.
1–7. számú és a 10-ik számú könyveim elfogytak.
Kiváló tisztelettel:
Dr. Gyöngyösy László
Beregszász, 1913. jan. 13.

2. Ugyanott levelezőlap, Beregszász, 1913. febr. 5. Az Egyetemi Könyvtár Igazgatóságának, Bp. (IV:.) Szervita tér. – Jelzi a könyvtár igazgatójának, aki ekkor Ferenczi Zoltán volt, hogy a Magyar Írók Lexikona segédszerkesztőjének nevét elfelejtette, s ezért pótlólag így közli, hogy az Ev. Egyházi és Iskolai Lapoknak és a Debreceni Protestáns Lap hetilapoknak is állandó munkatárs volt, s jelenleg is az.

3. Ugyanott levelezőlap, Beregszász, 1913. febr. 7. – Újabb pótlást küld az írói lexikonba. Minthogy a Kosaras tót című regénye elnyerte a Kisfaludy Társaság pályázatán a Szeher Árpád-féle díjat, szeretné, ha azt is megírnák a lexikonba, hogy a Tolvaj című költői elbeszélése dicséretet kapott az Akadémiától a Nádasdy-pályázaton. (E levelek az OSzK-ban maradtak fenn, az Egyetemi Könyvtárban és Levéltárban, Knapp Éva szíves közlése szerint nem lelhető fel Gyöngyösy Lászlótól kézirat.) Gyöngyösy László fenti adatai végül majd csak az 1926-os Magyar Irodalmi Lexikonban és főleg a Gulyás Pál gyűjtötte és Viczián János által sajtó alá rendezett kötetben hasznosultak. (Magyar Írók Élete és Munkái XI, Új sorozat, Bp., Argumentum, 1992.)

4. Ismeretlennek

A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Kézirattára, 1 db., Ms. 258/110.

1. Beregszász, 1912. jún 21. – A címzettnek a Belső emberek című regénye utolsó példányát küldi el, mivel az érdeklődik a magyar szépirodalmi munkák iránt, s akinek „remek, igazi magyar munkái” neki örömet szereztek. A címzettel mint a Szegedi Napló munkatársa, több ízben is bejárta a tanyavilágot és Dorozsmát, korteskedés céljából, amikor és ahol Enyedy volt a követ. „Egy alkalommal veszélyben is forgottunk: a városi fogat részeg kocsisa kifordított bennünket.” Azóta őt mindenfelé hányta a sors, most állami főgimnáziumi tanár. A könyve után egyébként, amellett, hogy néhány érző lélek agyba-főbe dicsérte, „a varjú se károgott”.

5. Angyal Dávidnak

MTAK Kézirattára, 2 db., Ms. 808.

Beregszász, 1912. jún. 5. – A Lipót-kor eléggé ismeretlen a magyar történészek előtt, feltárása érdekében neki is sokfelé kellett kutatnia. Ennek eredményeként írt egy 5–6 oldalnyi terjedelmű tanulmányt, kéri, hogy jelentesse meg vagy juttassa vissza. (Angyal Dávid ez évtől volt a Történeti Szemle szerkesztője. Lakáscíme: Bp., II. Retek u. 37.) Levelezőlap, Beregszász látképével, 1912. jún. 22. – Köszöni megtisztelő sorait. Lába kimarjult, ágyban kellett maradnia. Mindegy, hogy dolgozata mikor jelenik meg, csak megjelenjék, „mert ez a magyarság ügye”.

6. Márki Sándornak

MTAK Kézirattára, 5 db., Ms 5161/1178–1182.

Máramarossziget, 1892. dec. 17. – Mint ev. ref. lyceumi tanár írja a levelet, s arra kéri a címzettet, mivel elveszett a Századok azon füzete, melyben Márkinak A nagyfalusi Arany nemzetségről című cikke megjelent, s a kötethez pedig nem tud hozzájutni, küldje el neki pénzért vagy kölcsön.

Bártfa, 1903. dec. 22. – Mint egykori tanítványa, akinek az Arany János élete és munkái című művét is támogatta, kéri, hogy ha a budapesti történeti kurzuson egyszer említett paleográfiai tankönyve megjelent, küldjön neki három példányt, árát postafordultával megküldi.

Bártfa, 1913. aug. 12. – Gyöngyösy Istvánra és korára vonatkozó németországi kutatásairól megjőve arra kéri, hogy egy korábbi Századok-számban megjelent Thalyírással kapcsolatosan adjon neki felvilágosítást. (Kérdése az alábbi problémakörre irányul: Bercsényi „…mielőtt Kollonics kész szolgájából kuruccá lett volna, s Rákóczival tanácskozásait elkezdte, rá nézve igen sérelmes dolgot tapasztalt az eperjesi katonai parancsnok részéről.”)

Bártfa, 1913. aug. 30. – Bártfát ábrázoló képeslapon Iványi Béla bártfai okirat-kiadását ajánlja Márkinak. (Márki Sándor címe: Kolozsvár, Eszterházy u. 6.)

Budapest, 1918. ápr. 4. – Az Arany János élete és munkái című művéhez adatokat gyűjtve sok időt töltött el Szalontán egykor. Örömmel olvasta a címzettnek az Irodalomtörténetben megjelent becses cikkét, amelyben Rozvány Györgyről írva annak buzgóságát ugyanúgy méltányolta, mint ő. A Budapesti Szemlében egy, a szalontai dolgokat nem ismerő ember, teljes tudatlansággal őt is elmarasztalta, felelt rá az Irodalomtörténetben, de a másik újra válaszolt. Most azt az eredeti Arany László-levelet keresi, amely bizonyítja, hogy Rozvány György eszméje volt a Csonka torony Aranymúzeummá alakítása. Rozvány lerajzolta, hogyan képzeli el, s megküldte Arany Lászlónak, akitől gúnyolódó és lekicsinylő válasz kapott Rozvány. Arany László még A nagyidai cigányokból a fejére is idézte: „Tökéletes terv, csepp híja se látszik, ha netalántán a kivitel hiányzik.” (Helyesen: Tökéletes a terv, mi híja sem látszik, / Netalántán még a kivitel hiányzik. – Második ének.) Látszólagos kudarca ellenére Rozvány naivul ismételgette Gyöngyösy László előtt: „Dehogy, dehogy, olyan bogarat adtam a fejébe, ami ott motoszkálni fog!” És igaza lett: Arany László pénzt adott a restaurálásra. Kérdése Márki Sándorhoz, hogy olvasta-e Rozvány levelét, mert ő lemásoltatta, de elveszítette a másolatot.

7. Id. Szinnyei Józsefnek

MTAK Kézirattára, 4 db., Ms 777/70–73.

Máramarossziget, 1892. dec. 25. – „Én ugyan az ország szélén lakom, de azért Aranyról egészen Pestre költözéséig fontos és ismeretlen adatok birtokában vagyok.” – Ám hogy rendesen feldolgozhassa anyagát több újságra és könyvre lenne szüksége, kéri, küldje meg őket, mert ő szegény kálvinista tanár lévén nem mehet Pestre.

Temesvár, 1894. nov. 11. – Felszólítására küldi irodalmi munkássága bővebb rajzát. Kéri, hogy hagyja benne, amit Szőllősy Antal kurátorról írt, mert ez az egyházkerületi határozat a kálvinista tanárság életében, másrészt, hogy nyoma maradjon „ennek a bolond kálvinista kurátornak,” aki ilyenek miatt dühöngő tud lenni, „és küzd a tanárok tekintélyének lealacsonyításán”.

Temesvár, 1894. dec. 8. – Néhány napja írt néhány kiegészítő sort életrajzához, megkapta-e a címzett?

Bártfa, 1898. nov. 3. – A Szana-féle régi Figyelőben vsz. Szathmáry Károly tollából olvasott egy cikket, amely az 50-es évek fővárosi íróiról, újságíróiról szól és a viszonyokat ecseteli. Arany is ez idő tájt szerepelt ott hírlapszerkesztőként. Mivel folytatni szeretné Arany-kutatásait a már megjelent kötete után is, el kéne olvasnia e cikket. Kéri Szinnyeit, írja meg, hogy melyik fővárosi nyilvános könyvtárból hozathatná meg e számot. „Mert ehhez, mint állami tanárnak, jogom van.”

8. Gábor Andornak

MTAK Kézirattára, Ms 4491/168.

Budapest, 1919. ápr. 10. Gábor Andor ügyvezető Elvtársnak. Otthon, Hírlapírók szervezete. – Kéri a drámaírói szakszervezetbe való felvételét. A Kolozsvári Nemzeti Színházban előadták Igazi című drámáját. A Piros kakas című szatírája előadásra el van fogadva. A Viharban című drámája is elkészült. Huzamos ideig a Pesti Hírlap színházi referense volt. 1891. aug. 11-én a volt Fővárosi Lapokban Jászai Mari Elektrája címmel kifejtette, hogy a „színészek játékáról való általános, semmitmondó szólamok helyett” a „színjátszónak egész szerepéről beható képet és elemzést kell nyújtani,” mert csak így szolgálható „a művészet ügye és a nagy színészek emléke.”

9. Badics Ferencnek

MTAK Kézirattára, 2 db., Ms 10.059.

Beregszász, 1909. nov. 10. – A címzettet „Nagyságos Igazgató Úr”-nak szólítja, mivel ekkor gimnáziumi igazgató volt. Beszámol Gyöngyösi-kutatásai legújabb eredményeiről. A költő sárospataki tanulmányairól írja: „Sárospatakon a régi diákok névsora eredetiben nincsen meg, csak egy kései másolat, az is pontatlan. Ott csak annyit találtam Gy-re vonatkozólag: Stephanus Gyöngyösy 1653. Édes kevés, hitelesnek se tartottam. De e másolatból megtudtam, hogy az eredeti Vásárhelyen van. Ott van egy literatus barátom, aki betűhíven kiírta, mert egyszerre három Gyöngyösy Istvánról is van szó, s így teljesen zavarban voltam. De e kiírásokból már látom, hogy az egyik meghalt, a másik Gönczre ment papnak, csak a harmadik bejegyzés vonatkozhatik Gyöngyösyre. Ez betűhíven a következő: Stephanus Gyöngyösy Anno 1653. Valedixit. Tehát ekkor már nem volt ott, 52-ben már nősült, de 52-ben még ott lehetett.” „Hogy ez csak azon Gy. I.-ra vonatkozhatik, azt onnan következtetem, hogy Gy. I. ’Catalogus Nobilium Stud. Coll. Patak’ tanulói közt szerepel.”
Váradon nem talált semmit Gyöngyösivel kapcsolatban. „Wesselényi egykorú pecsétjét Újhelyen láttam, Kassán Gyöngyösy I. használt pecsétjét láttam. Ez Wesselényi gyűrű. Bizonyos, hogy e pecsét szerint nem az orrában van a három nyíl vagy toll, hanem a lábában tartja a három águ ágat, mint Wesselényi egykorú pecsétjén látszik. Különben a költő fia, István olyan pecsétet használ, amelyen hattyu és szájában hal van.”

Beregszász, 1910. jan. 2. – Újév alkalmából jókívánságait küldi. „A balassa-gyarmati Igazgató Úr értesített róla, hogy Nagy Ivántól említett két munkája Gyöngyösynek Nagyságodnál van. Hogy méltóztatik vélekedni: Gyöngyösy munkája-e? Legalább részben csakugyan a költő kézirata-é? Természetesen én is szeretném olvasni.” Kitől kaphatná meg? – „Palinodia eredeti kézirata nálam van. Dugonics eltérő variánsait, illetőleg javításait kiírogattam, de most az eredeti kiadásra volna szükségem. Hogy juthatnék hozzá? Úgy tudom, az egyetemi könyvtárban van.”

10. Szilády Áronnak

MTAK Kézirattára, Ms 4433/382–415.

Az 1895. ápr. 10-e és 1914. márc. 13.-a közötti levelek nagy része Szilády Áronhoz mint az ItK szerkesztőjéhez íródott. E keretek közt nincs elegendő hely arra, hogy minden kézirat-felajánló, illetve a szövegek sorsáról érdeklődő levelet ismertessünk. Csak a fontosabb, informatívabb darabokra koncentrálunk.

Temesvár, 1895. ápr. 10. – 1893-ban megírta Arany ifjúságának történetét Kőrösi tanárságáig. Bár töredék, s ezért a Kisfaludy Társaság Arany-életrajz pályázatán nem díjazhatták, de arra érdemesnek találták, hogy a társaság évlapjában megjelenjék. (Erről Gyulai Pál értesítette.) Beöthy Zsolt szerkesztő azonban 11 levelét sem méltatta válaszra! Kéri, hogy a címzett adja ki a művet. – Szívesen átmenne Kiskunhalasra a gimnáziumba tanítani, ha a fizetése nem lenne kisebb az államinál. Tanári oklevelét 34 éve Pesten szerezte magyarból és németből, az alsó 4 osztályig van latinból képesítése. – Elkapta a maláriát, most 8 hétre Gemzsére megy szanatóriumba; utolsó posta Gyüre, Szabolcs m.

Bártfa, 1902. okt. 23. – Intézetük nem tudja beszerezni az RMKT-t, kéri, küldessen, kifizetik. Aranyról sok ismeretlen adat, kiadatlan költemény van birtokában, valamint Gyöngyösy-oklevelek, eredeti okiratok, melyek új fényben világítják meg életrajzát. Kiadásukhoz kéri támogatását.

Bártfa, 1904. május 9. – A Gyöngyösy-féle okiratokhoz rajztanár kollégája, Molnár Gyula most festi a Gyöngyösyek nemesi címerét.

Beregszász, 1904. ápr. 28. – Gr. Andrássy Gyula szabadságot szerzett számára, s ajánlólevelet adott a magyarországi vármegyei és egyéb levéltárakba. De az utazás költségei meghaladják erejét, kéri, hogy az Akadémiától segítsen számára támogatást szerezni.

Bártfa, 1904. szept. 29. – A Gyöngyösyről írt munkája már 3 éve az ItK-nál fekszik, Dézsi Lajostól értesült, hogy ebben az évben sem lehet szó már a közlésről. Pedig februárig meg kéne jelennie. Ugyanis szerencsétlen körülmények között él. Idegbaja miatt nehezen tűri a gimnáziumi zajt, ezért megpróbál ref. főiskolánál könyvtárnoki állásba jutni. Ilyen vizsgával rendelkezik, még magyar irodalom órákat kellene adnia. Ezt már kibírná. Ehhez azonban szükség van egyetemi magántanári kinevezésére. Sok irodalomtörténeti munkát írt, de egyik főműve a Gyöngyösy-dolgozat, ezért kéri, hogy jelenjék meg februárig, mert erre a vizsgához szüksége van.

Budapest, 1904. okt. 13. – Okt. 27-ig Pesten van, a választ még Bártfára kéri. Örömmel értesül arról, hogy közlik dolgozatát, a korrektúrát Dézsivel szeretné kijavítani. Javítási kérései vannak, az egyik az I. fejezet 10. bekezdésben: „Kálvinista ember után odaírandó: »legvalószínűbb azonban, hogy Szelepcsényi érsek térítette ki hitéből, mikor a füleki várfogságból kiszabadította.« – Láttuk: Badics éppen ennél a pontnál mutatott rá Gyöngyösy László súlyos tévedésére.
Beregszász, 1908. márc. 29. – Ung vármegye ez év május 31-én ünnepli Gyöngyösy emlékét, és emléktáblát leplez le. Meghívják a tudományos társaságokat, köztük Gömör vármegyét, ahol alispán volt, „de én meg szeretném hivatni Heves vármegyét is, melynek több mint huszonhárom esztendeje másodalispánja, szolgabírája és követe volt. Ezt tőlem épen most felfedezett okiratok egész sora bizonyítja…” Ezért sürgeti a közlést, hogy arra hivatkozva hívhassa meg őket. – Mint Badics bírálatából kitűnt: bár ne tette volna!

15. Beregszász, 1908. ápr. 17. – Újra megemlíti a hevesiek meghívását. – „Én bizony betegeskedem… A munka már nem megy úgy, mint azelőtt. Elkedvetlenít az is, hogy egyetemi magántanárságom ügye sehogy se halad. Az illető Urak Szinnyey Ferenczet már megtették annak, most Császár Ferenczet akarják, tehát a fiatalokat viszik előre…”
16. Beregszász, 1908. aug. 20-i pecsét. – A Gyöngyösy-dolgozat folytatását küldi. „Folyamodtam a Polg. Tanítóképző (Budán) irodalomtörténeti tanszékére. Nem tudom, lesz-é eredmény.”

17. Beregszász, 1908. szept. 27. – Látja, hogy közleménye alá odaírták, hogy befejező közlemény. Ő folytatni akarja még. Kéri, mint „szegény, elnyomott vidéki írót” vegye pártfogásába.

20. Beregszász, 1910. febr. 10. – Továbbra is gyűlnek Gyöngyösy-adatai, bár van belőlük Sziládynál is elég, s talán bajos is mindig Gyöngyösyvel foglalkozni. Kérése: 28 éve, hogy zughelyeken tanárkodva foglalkozik irodalommal. Igaz, nem sok eredménnyel, de mégis tett valamit a magyar kultúráért, s nem veszett el a vidéki életben. Most, különösen irodalomtörténeti kutatásai révén óhajtana az Akadémia levelező tagja lenni. „Remélem Heinrich, Badics, Riedl, talán Beöthy urak támogatását, ajánlásom esetén két előkelő tiszteleti tag pártfogását is.” Kéri Szilády támogatását ez ügyben is. Felsorolja önállóan megjelent művei listáját, illetve azokat a lapokat, ahol irodalomtörténeti értekezései megjelentek.
24. Beregszász, 1911. máj. 2. – Újabb Gyöngyösy-dolgokat küld, és vannak is készülőben még. „Akadémiai levelező tagságom pórul járt. Badics Úr írta nekem, hogy ezt nagyon hűvösen fogadták. Munkáimat se ismerik, pedig a tagok nagy része vagy tanárom volt, vagy iskolatársam. Ez utóbbiak régen benne vannak, én pedig csak 30 évi írói működés után mertem pályázni.”

26. Beregszász, 1912. máj. 5. – Kisebb adattári dolgokat szeretne közölni Aranyról és Mikszáthról. Papp Károlyt habilitálták egyetemi tanárként, pedig ő előbb folyamodott, de iratai Riedl Úrnál hevernek.

27. Beregszász, 1912. nov. 23. – Újfent Gyöngyösy-cikkel jelentkezik. El akar menni Heidelbergbe, mert a nyomok azt mutatják, hogy Gyöngyösy ott is járt.

29. Beregszász, 1913. máj. 3. – Újabb Gyöngyösi-adatok kerültek elő, de még készül Lőcsére, Besztercebányára, Nógrádba, Pozsonyba. Kéri, hogy a korábban küldött Mikszáth-cikkét ne közöljék.

30. Beregszász, 1913. szept. 18. – Gárdos A., a Franklin igazgatója szerint a Gyöngyösy-kötet 45 ívének kiadása kb. 3000 koronába kerülne. Ung megye, mint a szülőhely, talán hozzájárul 800 koronával, ő már eddig is rengeteget költött az utazásokra, kéri, hogy az Akadémia támogatását segítsen megszerezni.

31. Budapest, 1914. febr. 25. – A jelzett mű kész, átadta a főtitkár úrnak, kéri az Irodalomtörténeti és a Történeti Társaság segítségét. Úgy látja, hogy az ItK szerkesztését legnagyobb részben Császár végzi. Őt, bár nem vétett neki, állandóan támadta. Nemcsak Arany-könyvét, hanem ahol nem is kompetens, Gyöngyösyt is.

32. Budapest, 1914. márc. 13. – Császárnál is járt Gyöngyösy kéziratai ügyében, de ő kijelentette, hogy nála nincsenek. Az Akadémia segítségével megjelenik műve Gyöngyösyről, ahhoz kellenének a dokumentumok, kéri őket visszajuttatni.

33. Dátum és hely nélkül. – Mély hálával köszöni meg, hogy Szilády tudakozódott fia ügyében, akinek Halason akart patikát – nem venni, mert annyi pénze nincs, hanem csak – bérelni. De csaló módon, a valóságosnál vonzóbbnak hirdették meg, és ők csak ráfizettek volna. Újabb Gyöngyösy-adalékokat küldene a bentlevők kiegészítéséül. Most értesült, hogy az Akadémia szépirodalmi szakosztályában négy tagsági hely van üresedésben. Őt most már Andrássy gróf is pártfogolná. 30 év írói pályafutása után, több kötettel a háta mögött, 2500-nál is több tárca, cikk, kisebb-nagyobb irodalomtörténeti dolgozat szerzője. Gyöngyösy-kutatásaival sincs szerencséje. Még menni akar Balassagyarmatra, Lőcsére, Nagyváradra, Enyedre, Vásárhelyre, Csíkszeredára. De se szabadsága, se pénze. Ő, aki könyvek között élte le az életét, jó előadókészsége van, már csak nyelvtant taníthat az alsó osztályokban! Mert „tudományt és nem ferdítéseket tanítottam”. Folyik az állami iskolák katolizációja, s ha ez van náluk a Tiszaháton, ahol színkálvinisták vannak, mi történhetik másutt: igazgatók, tanárok sorra belépnek a kongregációba. Még el akar menni Bécsbe és Heidelbergbe is. További szabadságra lenne szüksége, ehhez kéri Szilády Áron segítségét.

34. Dátum és hely nélkül. – Okiratokat és a Gyöngyösy–Horváth-család címerét küldi, Molnár tanár, aki készítette, a klisé után az eredetit szeretné visszakapni. A könyv különnyomat formájában jelenhetne meg. Az Athenaeum vállalkozhatna a munkára, s az Akadémia megelőlegezhetné a néhány forintot. Címjavaslata: Okiratok Gyöngyösy István Életéhez. Közli: Gyöngyösy László.

 

1 Badics Ferenc, Megoldott problémák Gyöngyösi I. életrajzában, ItK, 1928, 1–21, 6.

2 Gyöngyösy István élete és munkái, Budapest, 1905, 85.

3 Babits Mihály, Esszék, tanulmányok, I–II, összegyűjtötte, a szöveget gondozta, az utószót és a jegyzeteket írta Belia György, I, Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1978, 788–807 (Babits Mihály Művei). – A vázlat és a kész mű kritikai kiadása: Babits Mihály Arany Jánosról, szerkesztette, válogatta, a szöveget gondozta, az előszót és a jegyzeteket írta Pienták Attila, Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2003, 45–88 (Babits Könyvtár, szerk. Sipos Lajos).

4 Uo., 80.

5 Uo., 77.

6 I. m., 6.

7 Uo., 21.

 

Így idézd:

Jankovics József. „Gyöngyösi István családi irodalomtörténésze, Gyöngyösy László”. In „Nem sűlyed az emberiség!”…: Album amicorum Szörényi László LX. születésnapjára, szerkesztette Jankovics József, Császtvay Tünde, Csörsz Rumen István és Szabó G. Zoltán, 753–766. Budapest: MTA Irodalomtudományi Intézet, 2007. http://www.iti.mta.hu/Szorenyi60/Jankovics.pdf.

→Eredeti közlés (PDF) Gyöngyösi István családi irodalomtörténésze: Gyöngyösy László

error

Szóljon hozzá!