I. A költő Kemény János

Az önéletíró erdélyi fejedelem Kemény János verselési készségéről, esetleges verskéziratainak fennmaradásáról ez idáig csupán egy, a címében neki tulajdonított művel, nótajelzéssel, és kései utalással rendelkeztünk.1

E gyér adatok ismeretében is feltételezhető volt, hogy léteznie kellett olyan, vagy tőle származó, vagy az ő nevében írt versnek vagy verseknek, amelyek a XVII. század második felében és később már következetesen az ő nevéhez kötődtek. Petrőczy Kata Szidónia „Kemény János erdélyi fejedelem nótájára” szerezte egyik versét, s az 1736-os datálású levélben ránk hagyományozódott Rebellis-ének a Pér ó-lázadásról is a „Kemíny Nótájára” applikálódott.

A családi hagyomány is emlékezetben tartott a tragikus sorsú fejedelemnek tulajdonított verssorokat, amelyek már népdallá popularizálódva idézik fel Kemény és társai sorsát.

A legmeggondolkodtatóbb érv Kemény János verselése mellett azonban Benkő József tudósítása volt, mely szerint az ő birtokában a XVIII. sz. vége felé még volt olyan kézirat, amelyek egyike: „Kemény János éneke, melyben siránkozik keserves rabságán. Némely elöl bocsátott fontos mondások után maga az ének így kezdődött:

 

Sok színben változik,
Mikor hizelkedik
Világ az embernek stb.”

 

Sajnos, a Benkő tulajdonában fennmaradt kézirat – eredeti-e vagy másolat, nem tudjuk – a nagyenyedi kollégium 1849-es tűzvészekor megsemmisült. S vele a napjainkig egyetlen kézzelfogható bizonyíték Kemény János versírói tevékenységéről.

A Csáky-levéltár anyagából legújabban előkerült két vers azonban, noha nem autográf kéziratban maradt fenn, minden kétséget kizáróan igazolja Benkő állítását s egyben Kemény versszerző képességeit.2 Ugyanakkor azt is, hogy az erdélyi fejedelem költeményei milyen mélyen gyökereznek a magyar költészeti hagyományokba. Frazeológiájuk, utalás- és képrendszerük arról győz meg, hogy Kemény kiválóan ismerte és alkalmazta az elődök ekkor már-már tradicionális megoldásait.

Vizsgáljuk meg, milyen érvek szólnak Kemény szerzősége mellett!

A Rab Kemény János éneke címet viselő vers maga tudósít a versszerzés körülményeiről is, köztük arról, hogy a fejedelem a verset maga szerezte „Kaloda néuö Sido Várban Bakczeszarai néuö varos felet ualo kőszikla tetején”, keserves rabságában. – Ezek lehetnek azok a bizonyos „elöl bocsátott fontos mondások”, amelyekre Benkő József hivatkozott, s a vers első sora egy szótag hiányával megegyezik azzal a verskezdettel, amelyről Benkő azt állította, hogy Keményé. A vers datálása – In Anno 1658 Mensis Xbris – is egybevág a Gilead Balsamuma elöljáró beszédének dátumával és a benne foglaltakkal: „Költ ez kis munka először anno 1657-ben ősszel és ki is küldetvén, Moldvában elveszett több írásokkal együtt: mostan penig újobban végeztetett el 1658. mensis decembris Krim országában tatár chám lakóhelye, Bakcsesszarai várása felett lévő kősziklákon építtetett, a’ mint névvel úgy valósággal is Kaloda nevő Sido várban.”3 A vers kéziratának hátlapján az egykorú feljegyzés is valóban őt tartja a szerzőnek: „1658. Kemény János éneke rabságában.”

A másik vers születésének körülményeiről magából a szövegből szerezhetünk információkat. 1657 nyarán már kész volt, ugyanis egyik funkciója éppen az lehetett, hogy tudósítsa Lónyai Annát leendő férje sorsáról.

Kemény János verselésének természetét nem lehet abszolút érvénnyel jellemezni két költeménye alapján, az azonban megállapítható, hogy a Balassi-strófát biztos kézzel, nagy gyakorlatra vallóan alkalmazza. A szerelmesvers sorainak szótagszáma meglehetősen ingadozó; 10, 11, 12, 13, 14 sőt 16 szótagú sorok egyaránt előfordulnak a versben, ahol a 14-es és 12-es sorok dominálnak. Az aaaa rímképletet is megbontja egy-egy váratlan, ügyetlen megoldásnak tűnő aaxa. Nehéz eldönteni, hogy az egyhangúságot feloldó, meghökkentő hatás kiváltása miatt tesz így, vagy egyszerűen csak nincs türelme a szabályok pontos betartására. Ugyanígy van a költői képek és kifejező eszközök esetében, amikor ilyen sorok csúsznak ki tolla alól: „Job ideig ertem innod s-imadkoznod”, vagy „Lathassunk bennünket eghö szerelmünknek / Puhán vetet ágyán, vigan vetet ágyán.”

Ami a versek struktúráját illeti, arról már több jó mondható el. A LONIAI ANNA – KEMENI IANOS nevét rejtő akrosztichon ugyan meghatározza a vers terjedelmét, de ügyes szerkesztői leleménnyel úgy tagolja a verset, hogy amíg a nő nevének betűi tartanak, addig az ő nevében szól, elmondván aggodalmát kedvese sorsát illetően, majd pedig saját nevében mintegy felvilágosítja Annát sorsa alakulásáról, fogságbeli helyzetéről, s biztosítja az otthon várakozó kedvest állhatatos hűségéről A szerkesztői tehetséget bizonyítja, hogy zökkenő nélküli az átmenet a két rész között, s ezt ugyanannak a szerencse-képnek a variálásával éri el, amivel a verset indította.

A képeket, metaforákat szemügyre véve azt állapíthatjuk meg, hogy Kemény János jól ismerte a magyar líra hagyományait. Nemcsak a Balassi-strófa biztos kezű alkalmazása, a Rimay versét emlékezetünkbe idéző kezdősor, vagy a szerencse-motívum használatát egészen a Ferendum et sperandum-ig bezárólag megidéző asszociációink jelezhetik ezt, hanem a Bornemisza Váczi Menyhárt soraira utaló kép. Ha az eredeti strófát nem ismernénk, nem is érthetnénk meg Kemény sorának jelentését:

 

Istenem! ha rab vagy, mi haszna eltemnek,
Ha mind arany kapu fámis, czak ugian eözved lek,
Nagy keserüségben erted ez világban élek,
Holtig való iai fejemnek, iot sem reménlek.

 

Bornemisza Váczi Menyhártnál:

 

Arranj kapu faia legen assonjallatnak
Es nagj tornia legjen arranias taarhazanak
Jaj en velem ösue gjasrühaia lessen
Mint segin niomorültnak.4

 

A rabének egyes képei pedig mintha a Sebes agynak késő sisak olvasmányélményének távoli visszhangjai lennének.

Nótajelzése pedig a Balassi–Rimay istenes énekei között olvasható vers, Farkas János műve ismeretét jelzi számunkra.5

Ezúttal csak az alábbi két vers került elő abból a feltehetőleg több Kemény János-költeményt is tartalmazó küldeményből, mely 1658 végén, 59 elején indult útjára a Krímből Erdélyország felé. Remélhetőleg még több verses műve is felbukkan az idők folyamán, megerősítvén azt az eddig kellően nem bizonyíthatott állítást, miszerint a prózaíró s a zsoltárfordító Kemény János mellett számon kell tartanunk a versszerzőt is. Ehhez a reményhez az itt közreadott két szerzeménye feltétlenül kellő alapot szolgáltat. . .

II. Kemény János halálával kapcsolatos alkalmi költemények

A Kemény János verseit az utókor számára megőrző levéltári egység tartalmazza azt a füzetet is, amelyre későbbi kézzel a Deploratio Annae Lonyay etc. címet írták a benne foglalt első vers alapján. Az énekeskönyv tulajdonképpen a Kemény János halála alkalmából írt halotti búcsúztatók gyűjteménye, amit még megtoldtak Wesselényi Borbála halotti búcsúztatójával. A 12 lapnyi kisalakú füzetben a címoldal verzója, valamint az l a–l b és a 9b oldalak üresek. A 2a–3b oldalakon foglal helyet a Deploratio Annae Lonyai, a 4a–6b-n a Valedictio Illustrissimi Joannis Kemény ad uxorem charissimam Annám Lonyai, a 7a–9a oldalakon a Deploratio Transylvaniae ergo duos principes, Rakoczium et Joannem Kemény, s végül a 10a–12a-ra írták be a Valedictio Barbarae Wesseljeni a’ charissima matre Anna Lonyai c. halotti búcsúztatót.

A füzet összeállítójára vagy a versek szerzőjére, illetve szerzőire vonatkozó adatot sem a szövegekben, sem a szövegkörnyezetben nem sikerült fellelni. Felmerülhet a kérdés, hogy az első vers utolsó szakaszában szereplő „Iram ezt Médgyes varában / Keserues nagy óhajtásban” sorokat menynyiben vonatkoztathatjuk magára Lónyai Annára. Vagy az aranyosmeggyesi udvarában szolgáló egyháziak körében kell keresnünk a szerzőt? A kérdés azért is izgalmas, mert esetleges megválaszolásával újabb adalékokat szolgáltathat a Kemény János halálának és temetésének tisztázatlan körülményeit is pontosabban feltárni kívánó kutatás számára.

A történetírók (Bethlen János, Krausz, Cserei) úgy tudják, hogy a nagyszöllősi csata után Kemény János holttestét nem ismerték fel, illetve a fejétől elválasztott törzset egy tömegsírban helyezték nyugovóra. Lónyai Anna egy – Kemény Katához írt – levele szerint az ütközet után két héttel sem tudta, mi történt férje holttestével. Ezt látszik igazolni mind a Deploratio…, mind a Valedictio…, ahol a „Hidegh testet se nézhessem”, illetve a „Tudom, halálomat szomorúan hallottad, / Annál keseruesseb, hogy testem sem láttad”, de még inkább a „Vegsö szükségemben nem te löl takarom, / Hanem el temete egy szomoru halom” kitételek, s egyáltalán, maga a búcsúztató megléte, arra engednek következtetni, hogy a temetési szertartást, ahol a búcsúztatók elhangzottak, a halott nélkül tartották meg. Így megkérdőjelezhető az a családi legenda, mely szerint a Bethlen család keresdi kastélyának falába beépített XVII. századból való Kemény-címeres, felirat nélküli sírkő fedte volna Kemény János holttestét.6

Valószínűleg ugyancsak Lónyai Anna körében kell keresnünk a II. Rákóczi Györgyöt és Kemény Jánost egyszerre elsirató vers szerzőjét is. Szereztetésének legfeljebb megközelítő idejét határozhatjuk meg, viszonylagos pontossággal. Kemény halála után – 1662. január 23. – hívei az év folyamán többször is próbálták felvenni a kapcsolatot Lipóttal. Valószínűleg az ő 1662 májusi hangulatukat fejezi ki és örökíti meg a vers, mikor is Szatmárban tartották gyűlésüket. (Ezért nem akar tudomást venni arról, hogy I. Apafi Mihályt már 1661 szeptemberében fejedelmül választotta az erdélyi országgyűlés.) Az utolsó versszakban említett folyóvíz melletti bujdosás is Szatmár vára köré lokalizálhatja a vers keletkezését. De ezt a datálást és helymeghatározást támaszthatja alá az is, ha időrendi elvet tételezünk fel a füzet összeállításában. A gyűjtemény utolsó darabja – mint már esett róla szó – Wesselényi Borbála halotti búcsúztatója. Lónyai Anna temetési meghívóleveléből értesülünk, hogy Wesselényi Istvánnal kötött első házasságából származó lánya, Borbála – akit Kemény János első házasságából született fiának, Simonnak szántak feleségül –, 1662. július 7-én hunyt el, Szatmár városában, s a temetés Aranyosmeggyesen lesz.7 Kemény János halálának dátuma és ez az adat elég pontosan behatárolja a vers keletkezésének időpontját, kijelöli terminus ante- és post quem-jét. A legvalószínűbbnek tűnik a május–június hónap, s a szerzőt valahol Kemény alsóbb rendű literátus hívei között kell keresnünk, aki a fejedelem megmaradt hadából ez idő tájt Szatmár vára körül a Szamos mentén táborozott-bújdosott. Ebbe a „Szatmár vára körül” tágabb helymeghatározásba természetesen a Lónyay-birtok Meggyes (Aranyosmeggyes) is beleértendő, Szatmár várához való közelsége okán.

 

Rab Kemény János éneke.

Melljet maga szerzet keserues rabságában, Kaloda néuö Sido várban Bakczeszarai néuö varos felet ualo köszikla tetején, Ad Nótam Járulok az Urhoz, mennyei attjamhoz mostanj szükségemben etc.

(11.)* 1. Sok szinben uáltozik, mikor hizelkedik uilagh az embereknek,
Hazud s mindent iger, joban hibas es giér, nem al igeretinek,
Czalard és uáltozo, hamis jutalmazo erdemes szemeljeknek.
(10.) 2. Oly mérges és fogós, nezeseben rauasz, hogy mindent vágh, kit láthat,

Szabadsagban elöt, gonozt s. Isten félöt mikoron megh rágathat,
Uigan élö nagy dust, rongios szegény koldust sarban edgjütt tapodhat.

(5.) 3. Némellyet kiczinyröl uiszen szegény rendröl uri nagy meltosagra,
Ki terjet értekkel jeles hirel néuel emelj allapotra,
De azért sok munkát told s. fold rea, s javat fordittya uégre bura.
(8.) 4. Allapatot rontó, ’s baratsagot bonto irigy fiai uadnak,
Uigságh hellyet sirast, aldasért nagy romlast kik giakorta forralnak,
Jokat tépnek, vagnak, szép hirtöl megh foztnak, pajtarsai Momusnak.

(6.) 5. Irigy mint vipéra, ki annyát halalra ragia, hogy ö elhessen,
Irigis másokat, nallanal jóbbakat rágh már igen mergessen,
Arulkodó ’s fondor, hazudozó ’s lator, hogy mást törben ejthessen.

(7.) 6. Jeles férfiaknak, meltosagosoknak elmejeket megh rontya,
Régi hü szolgaknak, erdemes fiaknak hiteleket el bontya,
Hizelkedö szókkal, álnok czalardsaggal buban ’s karban boréttya.

(9.) 7. Nekemis irigim, gonosz viperaim nem kevessen voltanak,
Kikkel uagy jot töttem, uagy nekik nem vettem, többet azok artották,
Elömentsegemet bánuán eletemet, ellenem fondorkodtak.

(2.) 8. Ezek nagy sokakat, ’s megh hatalmasokat uesztemre köszörölték,
Töménytelenségre ’s erö szak tételre czak nem eröuel uittek,
Igaz hüségemért, sok faratsagimért uesztemre igiekeztek.

(3.) 9. Megh üressittéttek ’s. keduetlenitették erdemlet böczöllettel,
Uálot el rontották, árniékat mutatták ket szinö érkölczökböl,
Czak azon voltanak, hogy megh foszthassanak tisztemtől s. életemtöl.

(4.) 10. Edes nemzetemnek ’s jo fejedelmemnek en öromöst szolgaltam,
Eröm ertekeuel, sok törödesimmel mehettek faradoztám,
Halai ’s ueszedelem, sok kar es felelem közöt sokszor forgottam.

(5.) 11. Kegietlen irigim ’s. gonosz akaroim az jot bénnem giülöltek,
De az nagy émberek ’s. meltosagos rendék észekben nem véhettek
Mert hizelkedéssel ’s álnok mesterseggel azokat el hitettek.

12. Kar, hogy az nagy rendek, ’s ókos fejedelmek ez modot nem kövétik,
Hogy edgy fel peresnek, ellenkezö felnek töruénj nem tetethetik,
Mind ket fele reszröl, uadlotol ’s. mentötöl szemben nem kerdeztetik.

13. Illik mindeneknek, de fejedelmeknek ezt jol megh gondolniok,
Erdemes szolgákat ’s jo haza fiakat nem kel megh utalniok,
Irigy fondorokat s. udvar hazugokat el kel tauoztatniok.

14. Ostor, rontó ’s uesztő, rut pestis es himlö uduarokban az irigy,
Erdemetlent uer, ront, titkon ’s. nyiluan uert ont, tisztességh ölö mirigy,
Magánák teczö gaz, jot giülöl ’s rágalmaz, titkos uádlo, hámis igy.

15. Szolgáltam hazámnak, ’s jo szivel uramnak, mind othon s. mind hadákban,
De irigim miat, sok czel-czápo miat, volt ólly jutalmazásban,
Hogy sokszor lelkemet, buual tölt eltemet hordoztam czak markomban.

16. Uramért ’s hazamért, edes nemzetemért lantzot, uasat uiseltem,
Elmémben busulast, testemben kinlódást nem keuesset sénuedtem,
Hazamtol nagy mészsze, poganiok kézeben ertek magam ejtettem.

17. Ezeknek halaja, ha nem lesz ualaha szerelmes nemzetimtöl,
El ueszem az aldast es megh boldogulást mennjegben Istenemtöl,
Jo emlekezetem hirdettetik nekem sok uitéz nemzetektöl.

In Anno 1658 Mensis Xbris.

 

Egymás szeretöknek hü siralma

Laptahoz haszonlo vilagh kereksege,
Aristotelesnek áll ezen elmeie,
Söt más bolczeknekis ezt teszi beszede,
Gördül szerenczeie, ne bizzal ö benne.

Oh, szerenczetlen világnak fiai8
Oh, nemzetünknek meg romlot agay,
Magiar országnak puszta megyei,
Edes hazánknak vitéz hü magyarai.

Neszter vize leön hohera tatár s az kozaksagh
Nemzetünknek lön rabsága tatári poganysagh,
Gyalázatya, halálais. Jai, szegeny magiarsagh,
Vallyon s-el hova vitetet illy szép majorsagh.

Ighen varom vala napiat, keseredet szivem czellyat,
Napnak, Holdnak9 szolgalatyat szerenczes oraiat,
Nincz hazamban, mert nem latom, fel keresem hat,
Isten leszen uti tarsom, mutat igaz utatt.

Arva fejem gyamolito tellyes remenseghe,
Erted ejjel nappal szivem melly heaban epede,
Csak tudhatnam, en aranyam, rab vagyé, vesztélé,
Meg iöne valamint meghis lelkem czendessege.

Istenem! ha rab vagy, mi haszna eltemnek,
Ha mind arany kapu fámis, czak ugian eözved lek,
Nagy keserüségben erted ez világban élek,
Holtig valo iai fejemnek, iot sem reménlek.

Atta volna Isten letemet ne ernem,
Ne engedet volna kenieretis ennem,
Ez atkozot földön giamoltalan elnem,
Illy keserüsegben világra születnem.

Nem tudom, ha merjemé azt meghis gondolni,
Tatar mia vesztél volna, mert im, kezdek halni,
Mondgiak aztis, rabia volnál Krimben tatár hamnak,
Igy ha bumban nem halokis, mindenkoron sirni.

Ninczen már ketseghem, szivem, rabsagodban,
Csak en azt tudhatnám, miczoda fogsagban,
Mire van szükséged ez nyomorult sorsban,
Könyithete valaki illyen nyavalyadban.

Aldom Istenemet, eletben megh tarczon,
Hamar idön raytad, szivem, köniörüllyön,
Erted iomat, sem eszemet, penzemet sem szanom,
Magamatis neked adom, czak Isten ki hozzon.

Kerekhez hasonlob méghis az szerencze,
Csalatik feleteb, ki bizik eö benne,
Nincz az laptanakis oldalt allo helye,
Vilagon embernek forgó szerenczeje.

En az szerenczenek alaia vetetven,
Minden tagiaimnak feje meszsze leven,
Atta volna Isten, fejem elö esven
Temethetek volna, ráb ne volnek elven.

Most illy gialazatban s-nagy keserüsegben
Rabiais nem volnek senkinek ez földön,
Utolso sem volnek magiar nemzetemben,
Vilagban sem elnek holtigh eözvedségben.

En az kozakoktol ámbár vesztem volna,
Vagy edes hazámert szaszor vesztem volna,
Penzem s-maradekom bár el marát volna,
Tsak el hagiot kinczem ne keserget volna.

Nem illik, azt mondgiak, szokat epekedni,
Job, kiröl nem tehecz, bekevel szenvedni,
De en azt kivanom masra magiarazni,
Mondomis, ne epedgi, iob nekem meg halni.

Ide vendegsegben rabokat nem hoznak,
Minketis, meg vallom, szaniaran tartanak,
De ki mint uranak ha meg sanczolhatnak,
Nem felö, halaitól mind meg szabadulnak.

Isten legyen adig gyamolod, en kenczem,
Miglen az uramnak tetsik igeretem,
Penzül igert sanczom hamnak elegh leszen,
Maga eböl felel, s-mondgia, elegh leszen.

Ambár esztendeig Krimben ráb legiekis,
Szanczol, en el hittem, adig töb magiaris,
Enhödik haragia tálam az hamnakis,
El szabadit bennünk pénzünk s-Istenünkis.

Nincz hat, kis aszonykam, miért ighen agodnod
Vegsö nyavalyádra azal okot adnod,
Illy ighen czak ezért nem melto buszolnod,
Job ideig ertem innod s-imadkoznod.

Olly alhatatosnak tárcz igeretemet,
Melly ighen kivanod erted eletemet,
Keduelli, nem kétlem, Isten szerelmünket,
Latnunkis meg kenczem örömünket.

Szent Mihály havának versem hatod napian,
Krimböl adatatvan, tanallyon10 vigabban,
Lathassunk bennünket eghö szerelmünknek11
Puhan vetet ágyán, vigan vetet ágyán.

 

Deploratio Principissae Annae Lonyai

Oh, aruaknak szent Istene,
Tekincz kegiessen igiemre,
Lassad, mellj nagy eözvegysegre
Jutek ’s. elek giasz eletre.
En Istenem, szánd megh arua fejem.

Edes szerelmes vramat
El vesztek en giamolomat,
Az kik öreghbitek bumat,
Büntesd megh, Isten, azokat.
En Istenem, szánd megh arua fejem.

Ez vilaghi minden jomtol
Megh fosztanak keduesemtöl,
Minden én gazdagságomtol,
Eletemnek viragiatoll.
En Istenem, szánd megh arua fejem.

Nem hihettem, hogy ezt érjem,
Vram mellől igy el essem,
Hidegh testet se nezhessem,
Mellj neueli en giötrelmem.
En Istenem, szand megh arua fejem.

Ezt szenveded czák hazadert,
Kedues szep czemeteidert,
Ki ream bö siralmat mert,
Kinek jajja keseruen sért,
En Istenem, szánd megh arua fejem.

Enis meltosaghban valek,
Lásd, im, mostan mire jutek,
Napom megh homaljosodek,
Szerencze jatekja leuék.
En Istenem, szánd megh arua fejem.

Meltosagom tekinteti,
Hazaim fris ekesseghi,
Uduaromnak szép sereghi,
Ezt zokogással keserghi
En Istenem, szand megh arua fejem.

Minden rendel sok jot töttem,
Szegeny aruan köniörültem,
Mindeneknek kedueskedtem,
Mire jutek, en Istenem.
En Istenem, szand megh arua fejem.

El vöd töllem czillagomat,
Fenieskedö szép napomot,
Giöniörüseges vramatt,
Kiert adnam en magamat.
En Istenem, szánd megh arua fejem.

Szerelmes edes gyermekim,
Velem kesergö aruaim,
Ki enyhiti sok kinaim,
Megh holt dajkatok, fiaim.
En Istenem, szánd megh arua fejem.

Kik neuelik aruaimat,
Kik fenyitik uduaromat,
Ki szannja aruáságomat,
Hallja minden sok jaj szomat.
En Istenem, szand megh arua fejem.

Jayjal tellyes keserüségh,
Gyaszban borult disztelensegh,
Rám fordult szerenczetlensegh,
Szany megh, oh isteni fölsegh.
En Istenem, szand megh arua fejem.

Peldaja leök mindeneknek,
Méltosagos nagy rendeknek,
Kik könjhullastol epednek,
Es vrokert kesereghnek.
En Istenem, szand megh arua fejem.

Irám ezt Médgyes varában,
Keserues nagy ohajtásban,
Sok jaj szo zengh uduaromban,
Hol minden van nagy banatban.
En Istenem, szand megh arua fejem.

 

Deploratio Transylvaniae ergo duos principes, Rakoczium et Joannem Kemeny

Sirhácz Erdelj órszagh ’s egész Pannonia,
Mert oda magiarnak jo erős bajnokja12,
Nem tamad ez földnek most illj ket bastiaja,
Kettö egymas után ki teged el hagia.

Boldoghtalansagra juta igied, Erdelj,
Félö, töb ne légien, kitöl illik hogy felj,
Mert mostis köztetek az emésztö metelj,
Nem hiszem bekeuel ez idennis telelj.

Ket fejedelmeket hamar megh öletek,
Rákóczi Giörgy edgik, kit ti el vesztetek,
Kemenj Janos másik, kit megh emésztetek,
Ez ket artatlan vér kialt ellenetek.

Meltatlan törtenek ezeknek halalok,
Mert az viadalban13 czák könnjen hagiatok,
Artatlan halanak ertetek, tudgiatok,
Boszszu allast kérnek Istentöl reatok.

Böuseggel oluastad az historiakban,
Az hol pásztor ninczen, kart tesznek a’ njajban,
Hogy ha Hector elne az ö hazajaban,
Mostis görögh laknék szép hires Trojaban.

Partolkodas miatt vésze el szép Buda,
Irigysegh, gyülölsegh lön ennek nagi oka,
Minden rend addigh vagy az nagy meltosagra,
Magiarsagh mindenből magát mar ki szábta.

Ket erös fejdelmet hámar el ejtenek,
Megh maradasunkert14 kik vitezkedtenek,
Hazaért mezöket verekkel festenek,
Oh, ket erös Hector, mellj könnyen veszetek.

Curtius Romaért az tüzben ugordek,
Kiert nagy pestistöl hazaja megh szünek,
Cajus Mutiusis mereggel itatek,
Hogy hazaja erte ne kissebbittetnék.

Sok jeles dolgokat tudom erthettetek,
Az kik hazajokert sokat czelekedtek,
Ezekis hasonlot hazaert miveltek,
Kiert nemis hál megh jo emlekezetek.

Ez ket jo fejdelmek migh Erdeljben eltek,
Szomszed orszagokis töllök igen feltek,
Akkor ez hazahoz könnjen nem férhettek,
Igaz pasztorsagot mert ezek viseltek.

Serkeny fel álmodbol, kerlek, Erdelj orszagh,
Mert senkitöl sem fél immár a poganjsagh,
Megh holtak, a’ kiktöl volt valami tartsagh,
Megh valik, mint öriz már mostan a’ szássagh.

Nagy hatalmu Isten, tekincz kegiessen ránk,
Ne had vegsö keppel el pusztulni hazank,
Ne had meltatlanul neuedet karomlják,
Pogányok insege ne rohannjon réank.

Orszagunk: jauara tamasz giamolokat, at,
Nemzetes fü rendü urj tanaczokat,
Kik igen hasznosson viselljék gondunkat,
Halgasd megh, szent Isten, fuhaszkodasinkat.

Minden felöl környöl vött az niomorusagh,
Oda Varad ’s. Jenö ’s. az egesz hodoltsagh,
Lugas, Karansebes köröl való ráczsagh,
Szoros fogházban van mostan az szabadsagh.

Szinten ugy ostorosz, mint az sidosagott,
Az ki Babilonban szenuedi rábsagott,
Migh haragod szünek, türenek fogsagott,
Isten, már nekünkis adgy vigh szabadsagott.

No, ázert lassatok, fejdelmek kik lesztek,
Ennek az hazanak gondgiat visellietek,
Ne czak az hasznával ti diczekedgietek,
Hogy el kerölljetek ostorat Istennek.

Sok szegeny aruakat es az eözuedgieket
Ne fojtogassatok az edgiügyüeket,
Mert Istennek szemet serti, ki ezeket
Eö igassagokban gatollja perököt.

Ez ket erös vitéz fejdelmi szemeljröl
Akarek ti nektek irni eletekröl,
Hogy minden fejdelmek tanulljanak erröl,
Es igy gondolkodgiek másis maga felöl.

Ez ket fejedelmet meltan diczirhetni,
Erez kö tablara kell neueket fel irni,
Az egekben melto öket heljheztetni,
Ki hazája mellet kész eltet le tenni.

Irám ez verseket szomorodot szivel,
Bujdozvan viz mellet haboru elmevei,
Hol a’ ket fejdelmet diczerem versekkel,
Masokis hasonlok legienek ezekkell.

 

Váledictio Illustrissimi Principis Joannis Kemény ad uxorem charissimam, Annám Lonyai

Oh, szomoru gyázban borult edes hazam,
Ki az minap nekem válal kedues dajkam,
Illj hirtelenseggel hogy tölled mostoham, [!]
Kiért panaszimat enis igy indittam.

Egesz en eletem vilaghban migh válek,
Sok keserüséggel mégh elégittetek,
Hoszszas boldogsagat soha nem engedtek,
Hogy mennjei jókban reszt inkab vehetnek.

Sok nyomorusagos rabi eltem utan,
Midön kiuanatos napokra juthattam,
Kedues feleseggel Istentöl aldátam,
Lelki, testi jókkal ajandekoztatam.

Az kegyetlen parkak aztis megh irigylek,
Eletem fonalat veletlen el meczek,
Nagy szomorusagban keduesimet15 ejtek,
Kiknek eletemben nemis szolgalhatek.

Kiert szom forditom szerelmes tarsomhoz,
Keduem szerént való Lonyai Annamhoz,
Mind en eletemnek megh njugotojahoz,
Sok bu bánátimnak vigasztalójához.

Sok varakozassal es sok gyötrelemmel
Hoszszas rabsagimban rettegessel eltel,
Vilagh czudajara tökelleteskettel,
Kiert veghetetlen jokat erdemlettel.

Mint szomoru galamb, töllem el maradtal,
Vagy gerlicze madar, tarsodtol megh valtal,
Nagyub eözuegysegre en miattam juttal,
Kiert tudom jaj szo hazadbol ki nem száll.16

Tudom, halalomat szomoruan hállottad,
Annal keseruesseb, hogy testem sem lattád,
Minden rend halhattia czak az sok jaj szodat,
Isten mindenekben lesz vigasztalasod.

Isten legien hozzad, edgietlen egy tarsom,
Kinél ez vilagon jobra nem talaltam,
Ki könnjen szenuedted njughatatlansagom,
Ezer annj jokkal erte Isten aldgion.

Sok faratsagidert ’s. forgolodasidert
Ejjet napot edgie töttel fajdalmimert,
Kiert Isten adgion erte jutalmas bert,
S. touabbis eltessen szegeny giermekidert.

Sokszor ellenzettel a’ hiuataltolis,
Kiben szerenczetlen leön eltem vegeis,
Kiert giötrelmimet szenueded mar teis,
Isten ellen tudod nem alhat senkyis.

Istenedért kerlek, ne giötörd17 magadat
Ertem touab magad immar ne kinozzad,
El epedet elted touab ne faraszszad,
Minden dolgaidat czak Istenre bizzad.

Szerenczetlen esek ugian en halalom,
Eöregbül siralmad, nem lathad koporsom,
Vegsö szüksegemben nem te löl takarom,
Hanem el temete egy szomoru hálom.

Mar Istennek hadlak ’s. magam utra megiek,
Isten eleiben nagy örömmel visznek,
Az szent angialokkal ez után öruendek,
Holot nem arthatnak touab az irigiek.

Edes kedves fiam, Kemény Simon kerlek,
Vegsö buczuzashoz immár mostan kezdek,
Istenedért kerlek, hogy felesegemnek
Szomoru banatit igen enyhiczetek.

Aruaul hagialak tegedis ez földön,
De bizonnjal hidgied, tutorod lesz Isten,
Czak mindent megh böczölj, hogy masis tisztellien,
Minden dolgaidban jarj igen eszessen.

Touabbis azt hagiom, Istenedet fellyed,
Arua felesegem igen megh böczölljed,
Már Istennek hadlak, ö légien te veled,
Minden dolgaidban segittö vezered.

Teis kedues húgom, arua Kemeny Katha,
Kettös arua neued tudom szomorittya,
Nem vala világon mar töb attiamfia,
Tudom, hogy nem szünik ertem szemed arja.

Rábsagomban velem teis sok jött töttel,
Gyermekiddel edgyütt mindent czelekedtel,
Szábadulasomert sokatis költöttél,
Aldgion Isten erte szerenczes elettel.

Kedues ket giermekim, ki mostohám valal,
Vesseljeni Palis, Borbara hugoddal,
Bokroson teletek szomoru banattal,
Kiert telik hazam zokogo jaj szokkal.

Minden en hiueim es kedues rokonim,
Belsö hazam népe es kedues szolgaim,
Minden fele rendek, kedues czemeteim,
Isten már hozzatok, minden ekessegim.

Raytam touab, kerlek, ne sirankozzatok,
Magatokat ertem igy ne badgiaszszatok,
Temetesem helljet ne szomoriczátok,
Veghsö szom mindenhez, Isten már hozzatok.

 

Valedictio Barbarae Wesseljeni a’ charissima matre, Anna Lonyai

Véletlen történnek szomoru esetek,
Annal keseruesbek, hogy illj hirtelenek,
A kegietlen Parkak semmire sem neznek,
Iffiat vénnel elegy, mind horogra füznek.

Elete embernek egeszszen valtozo,
Mezei viraghoz mindenben hasonlo,
Vizi buborékkal hamar el mulando,
Semmi dolgaiban nem lehet állando.

Siralommal telljes vilaghi boldoghsagh,
Az Parkak fonalan mint fügh az vrasagh,
Czak hamar tetetik földben az meltosagh,
Halai ellen, latom, nincz semmi oruossagh.

Enis czak nem regen szep viragh szál valek,
En edes anyamnak edgietlennie válek,
Halai kaszaj ara melj veletlen jutek,
Viraghi szepsegem czák hamar el mulek.

Kegyelmes aszonyom, en szerelmes anyam,
Szörnyü sirasidat mellj igen arasztani,
Keserves hazadat töb jaj szoual toldam,
Egesz nemzetimet az giazban borittam.

Jaj, szerelmes anyam, ki engem fel tartal,
Az fuuo szeltölis engem oltalmaztall,
Giakrabban öledben engemet njugottal,
Mint a’ szemed fenjet, szinten ugy tartottal.

Bokros keserüsegh miattam rád szalla,
Ennek igy kell lenni, Isten igy akarta,
Nem keduez senkinek az halai kaszaja,
Minden rendet emeszt mert mérges fulankja.

Kegyelmes aszonyom, már Istennek hadlak,
Minden vétkeimröl boczanatott varok,
Jaj, melj sziu hasitto siralomra hadlak
Edgietlen edgy anyam, hogy útra indulok.

Nagyságodat kérem, nekem megh boczasson,
Sok dajkasagiert semmit nem szolgaltam,
Czak veletlen kelle vilaghtol megh valnom,
Isten vigasztallia nagyságod, kiuanom.

Vesseljeni Palis, en szerelmes battyam,
Test vér attiamfia, már egiedöl voltam,
Sirast es ohajtást ratok sokat hadtam,
Az jdegen földre egiedöl maradtam.18

Gyermeki voltomra hogy ha mit vetettem,
Mindenben kedvedet ha nem kereshettem,
Az Istenért kérlek, megh boczasd ennekem,
Minden dolgaidban aldgion megh az Isten.

En szerelmes mátkam, Kemény Simon vram,
Ki keues ideigh veled edgyütt voltam,
Mellj veletlen kelle tölled el maradnom,
Szomoru selliemben egiedöl szorulnom.

Az kis üdö alat hogy ha volt vetségem,
Kedued mint kiuanta ha nem kereshettem,
Kerem az Istenert, megh boczassa nekem,
Az Isten sok jokkal aldgia megh erettem.

Nemzetemböl allo meltosagos rendek,
Kik temetesemre ide el jöttetek,
Halotti pompamat hogy igy tiszteltetek,
Jo kiuansagomban mind reszesöllietek.

Tyis mind fejenkent, also, felsö rendek,
Vegsö szükségemre kik ide gyültetek,
Fris udvarom népe, jobbadgiok, czeledek,
Hogy ha mit vetettem, mind megh engedgietek.

Utra kel indulnom, Isten már hozzatok,
En gienge testemet földben takartatok,
Földnek, az annjanak immar megh adgiatok,
Vegsö szom hozzatok, koporsom fogjátok.

 

1 Kemény János verseinek kérdését vizsgálja VARGA Imre a Régi Magyar Költők Tára XVII. századi sorozatának 9. kötetében, a 705–708. oldalakon. Kemény versei említésének eredeti lelőhelyeit 1. ott

2 Jelzete: Országos Levéltár, Csáky család lt., P 72, 73. es. Fasc. 153.

3 Kemény János és Bethlen Miklós művei, Bp., 1980. 330. (Sajtó alá rendezte V. WINDISCH Éva.)

4 RMKT, XVII. sz. 1. kötet, 299. (Sajtó alá rendezte: BISZTRAY Gyula, KLANICZAY Tibor, NAGY Lajos és STOLL Béla.)

5 Vö. RMKT, XVII. sz. 8. kötet, 406–407. (Sajtó alá rendezte KOMLOVSZKI Tibor és STOLL Béla.)

6 A kérdéshez ld.: RÓNAY Elemér, Kemény János fejedelem halála és nyugvóhelye. Erdélyi Irodalmi Szemle, 1929, 49–61., illetve Új Magyar Múzeum, 1853. 228.

7 Lónyai Anna levele Csáky Istvánhoz, 1663. január 12. Jelzete: OL, Csáky es. lt., P 71, 123. cs. „… Ez késerues példák az en hazamatis üressé nem hadtak, hollót mideön az Néhaj Tekintetes Méltóságos Geörömonostorj Keménj Janos szerelmes vram Erdélj Fejedelem szomoru, de dicziretes es emlekezetes halálan kesergenem, es abból pihenést sem vehetnék, az en gjakrabban szomorusagokkal böueölkedeö mostan peniglen el feleithetetlen keserüséggel telljes hazamnak egik ekességét, szerelmes Leanjomat, Tekintetes Nagyságos Vesselényi Barbaratjs az Vr Isten az eö titkos itiletibeöl az el mult 1662. esztendöbélj szent Jakab Hauának 7. napian ej el egy s. két ora közzeöt keues napokig tarto, de sulios betegségi után, eletének szép viragiaban, 14. esztendejeben, Zatthmar Varassában ez Világbol ki szolita…”

* A sorok előtt zárójelbe tett versszak sorszámok, melyek a kéziraton megtalálhatóak, az EMENI-JANOS akrosztichont adják, azonban a versszakokat így átrendezve a vers szerkezetbe felbomlik. Most visszafelé olvasva kapjuk az értelmes akrosztichont.

8 fia

9 holnad

10 tanullyon

11 [Előbb:] szerelmünket

12 bajnokja

13 viadal

14 maradasunket

15 keuesimet

16 [Egy szótaggal hosszabb sor.]

17 [A giötörd előbb: giötröd.]

18 [A hadtam m-je l-ből javítva.]

Így idézd:

Jankovics József. „Kemény János versei és a halálával kapcsolatos alkalmi költemények”. Irodalomtörténeti Közlemények 1985, 1 (1985): 101–115.

→Eredeti közlés (PDF) Kemény János versei és a halálával kapcsolatos alkalmi költemények

error

Szóljon hozzá!