A Balassi-kutatók a költő életművében igen jelentős helyet és szerepet tulajdonítanak a legérettebb korszak Kiben az Celia feredésének módját irja meg, annak felette penig termetéről, magaviseletéről és szépségéről is szól téma-megjelölésű versének. A legutóbbi időkben újabb vélemények híradása jelzi: a verset – s különösen annak első versszakát – még máig sem elemezték kielégítően. Csanda Sándor a vers részletes analizálásakor1 a következőképpen értelmezi a kritikus helyet: „A négyszakaszos költemény elején itt is a téma megjelölése áll; lovagias udvariassággal célozva arra, hogy mit érzett, amikor Célia a szeme előtt fürdött: »Kinek mezítelen testére szerelem gerjedvén füsti menne.« (A füsti menne kifejezés jelentését pontosan nem ismerjük, a szövegösszefüggésből úgy értelmezhető, hogy a nő bőre párolgott.)” (Kiemelés: J. J.)

Ez az értelmezés – noha meglehetősen pontatlan és tisztázatlan! – talán nem is ösztönözte volna e helyreigazító szándékú kis vitacikk világra jöttét, ha az általa elindított hógolyó nem vált volna kisebb méretű lavinává. Ugyanis Csanda Sándor Balassi-könyvét ismertető és méltató jegyzeteiben2 már ekképpen lép tovább Benkő László: „A nyelvi-stilisztikai sajátságok közt tallózva, még egy apró mozzanat kívánkozik tollhegyre. A Célia feredésének módját festő költeményben ezt a naturalisztikus (Kiemelés: J. J.) sort olvashatjuk: »Kinek mezítelen testére szerelem gerjedvén füsti menne«”

A továbbiakban Benkő „sem grammatikailag, sem szemantikailag” nem fogadja el Csanda képmagyarázatát, miszerint a nő bőre párolgott. Szerinte a vers „félreérthetetlen alaphelyzete” az, hogy Balassi látja a „fürdőző Céliát, mezítelen testét az imádott nőnek”. – S így fűzi tovább Benkő László a gondolatsort: „Egy szép női test látása minden egészséges férfiban erotikus hatást kelt még ma is. Balassi korában még nem volt szokás a bikinis, monokinis strandolás, tehát a meztelenség hatása nyilván még elevenebb, még intenzívebb volt. Érthető, hogy Célia mezítelen teste szerelmi gerjedelmet vált ki a költőből, aki tudvalevően hevülékeny ifjú volt. Minthogy azonban (legalábbis a vers tanúsága szerint), eszményi női ideálként, szinte égi alakként lebegett a költő előtt, heves vágya csak vágy maradhatott, meghiúsult, füstbe ment. (A füsti ~ füstté toldalékos formák a mai nyelvhasználat szerint füstbe helyett egyáltalán nem idegenek sem a régi, sem a népnyelvtől.)”

Mielőtt a fenti két megjegyzés, vélemény vitatható pontjait szemügyre vennénk, idézzük fel, mit is írt a költő az inkriminált sorokban:

Csudálván egy ferdőt, ki felette nagy gőzt magában eresztene,
Ferdös okát mondja: Ez, úgymond, nem csuda, mert Coelia ül benne,
Kinek mezítelen testére szerelem gerjedvén füsti menne.3

Vagyis már a vers „félreérthetetlen alaphelyzete”, a költői versindító szituáció sem azonos a fentebbi idézetben megállapított, mezítelen Céliát látó (leső?) s naturálisan megjelenítő Balassiéval. Manierista képalkotó technikával van itt dolgunk: a költő az önmagában gőzölgő fürdőt látja – akárcsak lelki szemeivel is –, majd merész vágással egy párbeszéd felét, a „ferdős” válaszát közölve oldja meg a rejtélyt, adja meg a nagy gőz okát:

… Ez, úgymond, nem csuda, mert Coelia ül benne,
Kinek mezítelen testére szerelem gerjedvén füsti menne.

Azaz a Csanda és Benkő által a szövegkörnyezetéből, összefüggéseiből kiszakított utolsó mondat végső soron okhatározói értékű jelzői mellékmondat: Mert az a Célia ül benne, akinek mezítelen testére szerelem gerjedvén, füsti menne.

Tehát nem Balassi vágya ment füstbe! Miként a szerelem sem a költőben gerjedt (legalábbis ezúttal nem azt írja meg), hanem

a) (valószínűbb) Célia mezítelen testében, ami úgy fölhevítette a vizet, hogy annak „füsti menne” – azaz gőzzé változott,

b) (kevésbé valószínű, de nem kizárt) Célia mezítelen teste iránt még a fürdő vize is szerelemre gerjed, s ez a gerjedés a vizet annyira felfűtötte, hogy „füsti menne” – azaz gőzzé változott.

Ez az az önmagában „felette nagy gőz”, amit a versindító manierista költő megcsodált. Vagyis módszere egészen filmi megoldáson alapult: először csak a sűrű gőzt mutatja, majd „kamerájával” – amely technika már a Katonaénekben is a manierizmust előlegezi4 – behatol a „füstölgő” pára közé, ahol esetleg már a mezítelen test is látvánnyá válik – a ferdős fejtegetéseitől kísérve.

Mindez persze csak akkor igazolható, ha a „füsti menne” szókapcsolat alátámaszt egy ilyesfajta értelmezhetőséget. Az eddigiekből már minden bizonnyal megvilágosodott, hogy itt – a vitatott felfogással szemben – nem a füsti~füstté megy = füstbe megy ‘meghiúsul, nem válik valóra’ jelentésről van szó! Benkő szerint ugyan elképzelhetők ilyen toldalékos formák is, melyek a „mai nyelvhasználat szerint füstbe megy helyett egyáltalán nem idegenek sem a régi, sem a népnyelvtől”. Nem akarván sem szükség- sem botcsinálta nyelvészként fellépni, inkább csak képi-logikai szempontból vettem a verset szemügyre. De az még az én figyelmemet sem kerülhette el, hogy sem a Szarvas–Simonyi-féle nyelvtörténeti szótár, sem a magyar nyelv történeti-etimológiai szótára, de még a nyelvjárási szótár – Szinnyei tájszótára – vagy O. Nagy Gábor szólás- és közmondásgyűjteménye sem tüntet fel füsti megy vagy füstté megy alakot. Ezzel szemben A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára a füst címszó alatt megjegyzi: „1433 k.: ? ‘gőz; pára; Dampf, Dunst szag; Geruch (Fest. K.)” sőt, 1519-ből van ilyen értelmezésű adata.5 A Magyar Nyelvtörténeti Szótár (vapor; dampf; dunst) jelentés alatt többek közt a következő példákat hozza a füsti alakra: „Az kwthnak fysty: fumus e puteo” (JordC. 900); „Az keresztyének veszekedésének füsti alatt nagyobb erőtt vöttek volna az mahometánusok” (Pázm: Kai. 436.).6

Az analógiás példák tehát igazolják a füst ‘gőz’ jelentését, s inkább a füsti~füstje megfelelés mellett szólnak a füsti~füstté helyett. Illetve elfogadhatjuk a füstté megy alakot is, de nem a füstbe megy ‘meghiúsul, nem válik valóra, megsemmisül’, hanem a füstté válik (itt: gőzzé válik) értelemben. Hogy a füst, gőz, pára egymás szinonimája lehetett, jól mutatja a vers első sorának egyik variánsa: „ferdűst hogy magaual nagy géozt páraual ereßtene”.7

Arról nem is beszélve, hogy – tudtommal – sem Balassi verseiben, sem Szép magyar Comoediájában nem mutatható ki a sok kárvallás, hiábavalóság, beteljesületlen reménykedés kifejezésére a füsti~füstté megy = füstbe megy metafora, s különösen el kell ettől tekintenünk a Benkő feltételezte naturalista-szexuális vonatkozásban. Már csak azért sem valószínű, hogy Balassi valóban látja a fürdőző Szárkándy Annát, mert a fürdős jelenléte esetleg arra enged következtetni, hogy gyógyfürdőzés szolgáltatta a konkrét ötletet Angerianus egyik epigrammájának kölcsönvételéhez! A török világ képét megrajzoló Takáts Sándor ugyanis így ír a „feredősökről”: „A patikáriusokon kívül egykoron az úgynevezett fürdősök vagy fürdős-mesterek is orvosszámba mentek.8 A XVI. és a XVI. [sic!] században több főúri családunk állandóan is tartott fürdős-mestert.” Inkább képzeletbeli „gyönyörködő szemlélődésről” van szó, mikor is a költő tobzódik képalkotó invenciózusságában. A legtöbb, amit még elfogadhatunk, Eckhardt véleménye: „De maguk a versek a gyönyörködést lehelik, a boldog szerelmet. Sőt a tiszta szépség mellett a Balassinál oly ritka érzékiséget is, mert a testi vágyódás képei itt kétszer is felbukkannak, mikor egyszer a rajta kapott Mars és Vénusz homéroszi megcsúfolását, másszor meg a fürdőző Coeliát festi merész elképzeléssel, Angerianusra emlékezve.”9 S hozzátehetjük még, hogy a versben felvonultatott légies-könnyű hasonlatsor is rokon a gőz-képpel (verőfény, szép homály), annak mintegy továbbfinomítása, mely még inkább alátámasztja a versindító kép manierista jellegét.

Csanda Sándor – könyve a bizonyíték – jól hasznosítja a magyarországi Balassi-irodalmat. Érthetetlen hát számomra, hogy e vers elemzésekor miért nyit utat bizonytalanságának, miért nem fogadja el a Klaniczay Tibor által egyszer már frappánsan összefoglalt, végleges megoldásnak is elfogadható kép-magyarázatot: „a gőz Célia meztelen testén füstölög”10 – ami a magyar irodalom történetének kézikönyvébe is bekerült,11 s amit, élve a kínálkozó alkalommal, ezúttal szerettem volna kiegészíteni, árnyaltabbá tenni.

 

1 CSANDA Sándor: Balassi Bálint költészete és a közép-európai szláv reneszánsz stílus. Madách Könyvkiadó, Bratislava, 1973. 128.

2 BENKÖ László: Stíluselemzés és irodalomtörténet (Jegyzetek Csanda Sándor Balassi Bálint költészete című könyvéhez). Irodalmi Szemle 1974. 8. sz. 752–756.

3 BALASSI Bálint: Összes Művei. I. összeállította ECKHARDT Sándor. Bp. 1951. 126.

4VARJAS Béla: Balassi és a hárompillérű verskompozíció. ItK 1970. 479-491.

5 A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára. I. Bp. 1967. 1004.

6 Magyar Nyelvtörténeti Szótár. I. Bp. 1890. 1045 – 1046.

7 BALASSI Bálint: Ö. M. I. 262.

8 TAKÁTS Sándor: Rajzok a török világból. III. Bp. 1917. 117.

9 ECKHARDT Sándor: Balassi Bálint. Bp. 1941, 175.

10 KLANICZAY Tibor: A szerelem költője. Reneszánsz és barokk. Bp. 1961. 275.

11 A magyar irodalom története 1600-ig . Bp. 1964. 474.

 

Így idézd:

Jankovics József. „Egy Balassi-versszak értelmezéséhez”. Irodalomtörténeti Közlemények 79, 4 (1975): 459–461.

→Eredeti közlés (PDF) Egy Balassi-versszak értelmezéséhez

error

Szóljon hozzá!